Felnőtt csapat

Idén már nem lép pályára a futsalcsapat A Balaton Bútor FC Veszprém – a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) jóváhagyásával – elhalasztotta a DEAC és Haladás elleni élvonalbeli rangadóját is. elolvasom Fordított és nyert a Fradi Veszprémben Jobb helyzetkihasználásának és Tóth Gyula bravúrjainak köszönhetően 4-3-ra győzni tudott a Ferencváros a Veszprém ellen vasárnap a futsal NB I-ben. Fehér Zsolt legénysége sorozatban a harmadik hazai vereségét szenvedte el. elolvasom Edzője nélkül is nyerni tudott a futsalcsapat A mesterhármast szerző Tatai József mellett Boromisza Dániel is bevette a vendéglátó Nyírgyulaj portáját – két vesztes bajnoki után ismét nyert a Balaton Bútor FC Veszprém futsal NB I-ben. elolvasom Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a Kecskemét A Balaton Bútor FC Veszprém kétgólos hátrányból egyenlített, de fordítani már nem tudott a légiósokat felvonultató Kecskemét ellen, amely végül egy bombagólnak köszönhetően nyert a futsal NB I hétfői, zárt kapus meccsén. elolvasom Kiélezett küzdelemben veszprémi továbbjutás Az utolsó másodpercig nyitott volt a csütörtök esti futsal Magyar Kupa-találkozó a vendéglátó Veszprém és a Debrecen között. A csapatkapitánya nélkül felálló Fehér-csapat végül 3-2-re nyert és bejutott a negyeddöntőbe. elolvasom Elvesztette hazai veretlenségét a futsalcsapat A címvédő Berettyóújfalu 3-0-s félidei állást követően 5-2-re legyőzte a Veszprémet az első osztályú futsalbajnokság vasárnapi szuperrangadóján. elolvasom Az ősz hazai rangadója: a címvédővel csap össze a Veszprém Újabb kőkemény erőpróba vár a futsal NB I-ben a Balaton Bútor FC Veszprémre, amely vasárnap (16.15) a címvédő, a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt Berettyóújfalut fogadja. elolvasom Futsal MK: a Veszprém játssza a forduló slágermeccsét A Balaton Bútor FC Veszprém a szintén első osztályú Debrecent látja vendégül a futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. elolvasom
... 41 42 43 44 45 ...