Felnőtt csapat

Kilencet lőtt, négyes döntőbe jutott a Veszprém Kettős győzelemmel jutott a futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe a Balaton Bútor FC Veszprém, miután januári idegenbeli sikerét követően péntek este hazai környezetben is kiütötte a másodosztályú Kistarcsa együttesét. elolvasom Veszprémben nevelnék ki a jövő futsalosait Hét korosztályban közel kétszáz gyermek tartozik a veszprémi Szilágyi DSE égisze alá. Míg az óvodásoknak edzőik megtanítják a futsal csínját-bínját, addig a rangidős korosztályos csapatok játékosai már az élvonal bajnoki címéért küzdhetnek. Szöllőskei Péterrel beszélgettünk. elolvasom Egy híján tíz gólig jutott a veszprémi futsalcsapat Tatai négy, Montero három, Rutai két gólt lőtt – a Balaton Bútor FC Veszprém 9-3-ra nyert a rokonszenvesen küzdő, utánpótláskorú játékosokat felvonultató dunaújvárosi csapatnak a futsal NB I szombat esti találkozóján. elolvasom Megérdemelt pontszerzés az éllovas ellen Nem mindennapi izgalmak után, kétgólos hátrányból felállva ért el döntetlent a listavezető Haladás vendéglátójaként a Balaton Bútor FC Veszprém a futsal NB I keddi rangadóján. elolvasom "Higgyük el, hogy le tudjuk győzni a Haladást!" Az alapszakaszból hátralévő négy fordulóban harmadik helyének megtartásáért küzd a veszprémi futsalcsapat, amely az NB I keddi (18.30) rangadóján az éllovas Haladást fogadja. elolvasom Az újonc és a kapus is betalált – simán nyert a Veszprém A veszprémi futsalcsapat magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott az Újpest vendégeként az első osztályú bajnokság alapszakaszának 16. fordulójában. elolvasom Legyűrte az Aramist a Veszprém A hajrában biztosította be győzelmét a veszprémi futsalcsapat, amely így az alapszakasz hátralévő három fordulójának eredményeitől függetlenül biztosan a felsőházban kezdheti meg az NB I rájátszásának küzdelmeit. elolvasom Tíz góllal kezdte az évet a Balaton Bútor Fél lábbal már a Magyar Kupa négyes döntőjében a veszprémi futsalcsapat, amely a negyeddöntő első, keddi felvonásán 10-3-ra nyert a másodosztályú Kistarcsa vendégeként. elolvasom
... 40 41 42 43 44 ...