Felnőtt csapat

Lengyelországban készül a vb-selejtezőre a futsalválogatott Az idei Visegrádi Négyek Tornát Lengyelország rendezi, a magyar férfi futsalválogatott – soraiban a veszprémi Komáromi Péterrel – számára ez a három mérkőzés lesz az októberi, olaszországi vb-selejtező előtti utolsó felkészülési teszt. elolvasom Tatai József: Először magunkat kell legyőznünk! Kár szépíteni: négy meccsből négyet elveszítettünk, ez magáért beszél. Azonban együtt estünk bele ebbe a gödörbe, kimászni is csak együtt tudunk – hangsúlyozta a tavalyi idény gólkirálya, az élvonalbeli 1. FCV csapatkapitánya, Tatai József. elolvasom Továbbra is pont nélkül az 1. FCV A szünetben még vezetett, végül azonban 3-2-es vereséget szenvedett a veszprémi futsalcsapat az Aramis vendégeként hétfőn az NB I-ben. elolvasom Frank Tamás: Át kell szakítani a gátakat! Első győzelmére hajt az 1. Futsal Club Veszprém új vezetőedzője, Frank Tamás irányításával pénteken (18.30) a vendég Csömör ellen. elolvasom Richter Egészségváros szeptember 14 Mi is ott leszünk, hogy támogassuk a kórházat. Minden szurkolónkra számítunk! elolvasom Nem sikerült kimászni a gödörből Idénybeli harmadik NB I-es találkozóján is alulmaradt a Veszprém, amely nagy akarattal, ám meglehetősen tompán futsalozott péntek este a vendég Csömör ellen. elolvasom Vereséggel rajtoltak a futsalosok Vendég mesterhármas és kapusgól, Tatai-dupla és számtalan elpuskázott veszprémi lehetőség mellett egy-egy piros lap is villant a futsal NB I hétfői nyitányán, amelyen a szervezett, szívós Debrecen mindhárom bajnoki pontot elvitte a bakonyi megyeszékhelyről. elolvasom Új(ra) parketten a futsalosok Az előző kiírásban bronzérmet szerző 1. Futsal Club Veszprém is megkezdi bajnoki szereplését. Frank Tamás legénysége augusztus 26-án, hétfőn (18.30) a Debrecent látja vendégül az új parkettaborítással ellátott Március 15. utcai csarnokban. elolvasom
... 52 53 54 55 56 ...