Fehér Zsolt: A játékosaim küzdőszellemből jelesre vizsgáztak!

A házigazda Magyar Futsal Akadémia elleni hétfő esti győzelmünket követően vezetőedzőnk, Fehér Zsolt értékelte a látottakat.
Kapcsolódó cikk
Három gól, három piros lap – három ponttal távoztunk a fővárosból
Megerősítette második helyét a futsal NB I tabelláján a Veszprém, miután hétfőn 2-1-re nyert az újonc Magyar Futsal Akadémia vendégeként. Fehér Zsolt csapata így győzelemmel hangolt az éllovas Berettyóújfalu elleni pénteki, hazai rangadóra.

Fehér Zsolt:

Fiatal, jól felkészített csapatot sikerült legyőznünk idegenbeli környezetben. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, amelyen nemcsak az ellenfelünkkel, hanem a pálya talajtípusával is meg kell küzdenünk. Két idegenbeli mérkőzésen két győzelmet arattunk, mindkettő szoros siker volt, amely jól mutatja az együttesünk mentális erejét! Ettől függetlenül van hova fejlődnünk, főleg a helyzetkihasználás az, amivel problémánk adódott az MFA ellen. Kétgólos előnynél többször is eldönthettük volna a találkozó sorsát a javunkra. Sok sikert kívánok Tóth Szabolcs csapatának a folytatásban! Gratulálok játékosaimnak, akik küzdőszellemből jelesre vizsgáztak!

Pénteken este (18.30) a listavezető Berettyóújfalut látjuk vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahová a belépés továbbra is ingyenes!

futsalveszprem.hu

További cikkek

Nemes küzdelem után magabiztosan nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában, péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom Győzelem szívvel, lélekkel! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. elolvasom Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom
2022. november 15. 12:26