Megragadni az utolsó esélyt

A három alapemberét is nélkülöző Veszprémnek nyernie kell szerdán (18.30) a Berettyóújfalu vendéglátójaként ahhoz, hogy esélye maradjon a második hely megszerzésére, a bajnoki döntős szereplésre.

Szerző: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Mi tagadás, beragadt a rájátszás rajtjánál a Balaton Bútor FC Veszprém NB I-es futsalcsapata, amely előbb hazai környezetben hajtott fejet a címvédő Haladás ellen, majd idegenben, hatalmas csatában maradt alul az Újpesttel szemben.

Kapcsolódó cikk
Tizenhárom gólos meccsen maradtunk alul
A veszprémi futsalcsapat izgalmas, fordulatos mérkőzésen 7-6-ra kikapott az Újpest vendégeként az NB I felsőházi rájátszásának hétfő játéknapján.

Nem kellett volna ekkorát csatázni, ha a játékosiam 0-2-nél jobban koncentrálnak a ziccereknél, s nem az egyéni célokat, hanem a csapat sikerességét helyezik előtérbe. Már az első félidőben a magunk javára fordíthattuk volna a találkozót, azonban számos helyzetet kihagytunk, ami megbosszulta magát, aztán futhatunk az eredmény után, de utolérni már nem tudtuk a lila-fehéreket

– tekintett vissza a múlt hétfői, 7-6-ra elvesztett fővárosi bajnokira a veszprémiek vezetőedzője, Fehér Zsolt.

A Veszprémnek győznie kell a Berettyóújfalu ellen (archív fotó)A Veszprémnek győznie kell a Berettyóújfalu ellen (archív fotó)

Nincs idő azonban a sebeket nyalogatni, hiszen szerdán újabb kihívás vár az alapszakaszból hozott két bónuszpontjával a felsőházi tabella negyedik helyen álló Veszprémre, amely szokatlan időpontban, szerdán (18.30) a hétpontos Berettyóújfalut fogadja. Tatai Józseféknek tehát nyerniük kell a Március 15. utcai csarnok közönsége előtt ahhoz, hogy maradjon némi esélyük a régóta vágyott bajnoki döntő kiharcolására.

Reálisan kell látni a dolgokat, hogyha nem sikerül nyernünk szerdán, elúsznak a bajnoki döntős álmaink. Úgy gondolom, két azonos képességű csapat fog találkozni. Az biztosan nem fog beleférni, ha a meghatározó játékosaink nem nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. Százszázalékosan kell koncentrálni abban a kétszer húsz percben. Agresszívan és megalkuvás nélkül kell védekeznünk, s természetesen kell egy jó kapusteljesítmény is. Ha ezek meglesznek, minden esélyünk megvan arra, hogy itthon tartsuk a három pontot a kiváló erőkből álló Berettyóújfalu ellen

– vázolta fel a siker nyitját a szakember.

Érdekesség, hogy az MVFC az egyetlen gárda az élvonalban, amely ellen egyetlen pontot sem szereztek a mieink az alapszakaszban. A királynék városában ugyanis október 22-én 3-2-re, saját pályáján január 31-én pedig 3-1-re nyert a négyszeres bajnok. Arról is faggattuk Fehér mestert, hogy ezt jelenthet-e plusz motivációt az övéinek.

Inkább motiválja őket az, hogy megmutassák, jobb játékosok, jobb csapat van Veszprémben, s ők akarnak bajnoki döntőt játszani. Ne elégedjenek meg azzal, amijük van, akarjanak többek lenni, akarjanak szintet lépni. Nem mellesleg a mi csapatunknak van az országban a legjobb, legnagyobb szurkolótábora. Ha más miatt nem, akkor küzdjenek értük, küzdjenek ezért a közösségért, ezért a csapatért.

Ami a csapatot illeti, sajnos három alapember is hiányzik jelenleg a Magyar Kupa-címvédő keretéből, ugyanis Boromisza Dániel és Segio után Bencsik Ádám is megsérült.

Nem szeretnék már ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Természetesen rosszul érint bennünket, hogy három meghatározó játékosom is hiányozni fog a mérkőzésről, így kevesebb lesz a variációs lehetőségem. Vannak azonban fiataljaink, akik egy-egy mérkőzésen már bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Szerdán ők is lehetőséget fognak kapni, mert öt játékossal nem tudunk végig játszani egy ilyen éles és fontos találkozót.

A Balaton Bútor FCV szerda esti (18.30), hazai rangadója védettségi igazolvány nékül is látogatható, a maszkviselés szintén nem kötelező. A belépés továbbra is ingyenes.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2022. március 7. 14:54