Vezetőedzőnk büszke a fiatalokra

A szerda esti, a házigazda Csenger ellen 12-1-re megnyert Magyar Kupa-mérkőzést követően Fehér Zsolt is értékelte a látottakat.

Frissítés: Tatai József öt gólt szerzett a találkozón: Rutai Balázs egyik találatát csapatkapitányunknak jegyezték fel. Ugyanakkor mivel a hivatalos jegyzőkönyvben Tatai neve mellett szerepel mind a hat gól, így mi is a Magyar Labdarúgó Szövetség statisztikáját közöltük.

Kapcsolódó cikk
Tatai hat, a címvédő egy tucat gólig jutott
Negyeddöntős a futsal Magyar Kupában a Balaton Bútor FC Veszprém, miután szerda este kiütéses, 12-1-es győzelmet aratott a másodosztályú Csenger vendégeként.

Így értékelte a látottakat vezetőedzőnk, Fehér Zsolt:

Jó mérkőzést játszottunk, amely során megérdemelten harcoltuk ki a továbbjutást a legjobb nyolc csapat közé. Az első felvonásban nem sáfárkodtunk jól a helyzeteinkkel, ezért nem is sikerült ellépnünk a vendéglátónktól, amely agresszíven, szívvel-lélekkel tette a dolgát. A második játékrészben ugyanakkor két perc alatt négyszer is mattolni tudtuk a Csenger védelmét, ami megtörte az ellenfelünket, így végül nagyarányú győzelmet sikerült aratnunk. Büszke vagyok a fiatal játékosainkra, akik nemcsak éltek a bizalmammal, hanem gólokkal hálálták meg azt. A csengeriek előtt szintén kalapot kell, hogy emeljek, hiszen küzdőszellemből jelesre vizsgáztak. Sok sikert kívánok nekik a bajnokságokuk hátralévő szakaszához!

#együttdobban #ezveszprém

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2022. február 17. 16:00