Kötelező a győzelem az Aramis ellen

Egy híján ötven nap elteltével játszik újra hazai környezetben a veszprémi futsalcsapat, amely az élvonalbeli bajnokság középszakaszának hétfői meccsén (18.30) az Aramist fogadja.

Vendéglátóként legutóbb március 18-án futottak ki a pályára a veszprémi futsalosok, amikor is – jókora meglepetésre – alulmaradtak a Nyírgyulaj gárdájával szemben (1-2). Nem termett babér a mieink számára a B csoport szombathelyi rangadóján sem, amely a Haladás 4-1-es sikerével zárult. Jókor jött tehát a válogatott programja miatti szünet a bakonyiaknak, akik rendezték soraikat és április 19-én javítani tudtak az Aramis vendégeként (1-2).

– Bár az eredményt tekintve szorosnak tűnhet a találkozó, úgy éreztem, hogy a mutatott játékban riválisunk fölé nőttünk. Rengeteg ziccert alakítottunk ki a kapujuk előtt, de nem jól sáfárkodtunk azokkal. A mérkőzés előtt azt mondtam a játékosaimnak, hogy csak együtt tudunk kikerülni abból a spirálból, amelybe a két vereség miatt kerültünk. Éppen ezért nem parádéznunk kellett, hanem bármi áron begyűjteni a három pontot, ezt pedig meg is tettük. A szünet is jót tett nekünk, mert az önbizalmunk megcsappant a két vereség után. Így azonban lehetőségünk nyílt pihentetni a játékosokat, átbeszélni a dolgainkat, s úgy tűnik, újra lendületbe is jöttünk – húzta alá Madarász János a vehirsport.hu érdeklődésére.

Újabb szünetet követően, hétfőn (18.30) ismét a budaörsiekkel néznek farkasszemet Tatai Józsefék, ezúttal a Március 15. utcai sportcsarnokban. A veszprémiek mestere nem számít különösebb meglepetésre a vendégektől.

– Ma már könnyedén fel tudnak készülni egymásból az ellenfelek, nagy titkok nincsenek. Sokkal inkább azon múlik egy-egy siker, hogy ki mennyire hisz önmagában, s mennyire tudja magát túltenni egy-egy rosszabb eredményen. Aki jobban koncentrál, jobban bírja a nyomást, révbe érhet. Az Aramis azért küzd, hogy bebiztosítsa a helyét az élvonalban, mi pedig az éremért. Ha azt tudjuk nyújtani, amit legutóbb, s a helyzeteinket jobb arányban kihasználjuk, akkor sikerrel vehetjük ezt az akadályt. Reméljük, hogy a mostani szünet is jót tett nekünk, s újra azt a csapatot láthatják a szurkolók, amelyet az alapszakasz során – fogalmazott Madarász, aki a lélektani felkészítés fontosságát hangsúlyozta a meglehetősen kiszámíthatatlan B jelű ötösben folyó versengés kapcsán.

– Látjuk, érezzük, hogy nagyon hektikus a mezőny a csoportunkban. Bárki képes pontot csenni a másiktól. Nagy nyomás alatt vannak az együttesek, s emiatt nem minden esetben tudjuk hozni az elvárható produkciót. A legfontosabb, hogy nyugodtak, higgadtak maradjunk. S hozzuk a kötelezőket, vagyis legyőzzük azokat az ellenfeleket, akiknél papíron erősebbek vagyunk. Ha ez megtörtént, úgy vághatunk neki az utolsó két meccsünknek, hogy azok egyikét megnyerve révbe érhetünk, s mehetünk az éremért – fogalmazott a gárda mestere, aki emlékeztetett: továbbra is a saját kezünkben a sorsuk, így még a döntőre is odaérhetnek.

Az összecsapást biztosan kihagyja Spandler Mátyás, aki a nagypályán kapott eltiltása miatt ebben a szakágban sem játszhat. Bencsik Roland szereplése is erősen kérdéses, miután a futsalos hetek óta húzódással küszködik.

Bencsik Ádám is bemutatkozott a válogatottban

Mint arról beszámoltunk, a Dánia elleni sikerrel megvívott felkészülési mérkőzéseken a veszprémiek saját nevelésű tehetsége, Bencsik Ádám is bemutatkozott a felnőtt válogatottban.

– Nagy esemény ez Ádám életében, s a tanulási folyamat fontos állomása. Turzó József kapitánnyal próbáljuk megtalálni azt a tizennégy játékost, akikkel sikerrel vehetjük az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. Mindenkit kipróbálunk, mindenkit látni akarunk. A gerinc már megvan, de még vannak kérdőjelek a végleges keret kialakítását illetően – fogalmazott a nemzeti csapat másodedzőjeként is dolgozó Madarász.

Forrás: vehirsport.hu



Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a futsalveszprem.hu szabályzatát.