Egyetlen gól az előny

A Veszprém 5-4-re legyőzte a vendég Szigetszentmiklóst a futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének első, szerdai mérkőzésén.

Negyvennyolc órával a Haladás ellen megnyert bajnoki rangadót követően ismét hazai pályán szerepeltek a veszprémi futsalosok. Ez alkalommal a Magyar Kupában várt feladat a Madarász-csapatra, amely a szintén NB I-es Szigetszentmiklóst fogadta a negyeddöntő első felvonásán.

Vélhetően a magyar férfi kézilabda-válogatott sorsdöntő vb-mérkőzése – mely fél órával a kupameccs előtt kezdődött – is szerepet játszott abban, hogy a szokottnál kevesebben, nagyjából kétszázan látogattak ki a Március 15. utcai csarnokba.

Szervezett védekezéssel rukkolt elő a fiatal átlagéletkorú vendég gárda, a veszprémiek játékán pedig érződött az elmúlt időszak sorozatterheléséből adódó fáradtság, így nem alakultak ki nagyobb lehetőség a találkozó elején. Egészen a 6. percig, ekkor Gyurcsányi közeli kísérletét védte Klicsó.

Továbbra is remekelt a Pest megyeiek kapusa, aki Tatai és Dávid löketeit is hatástalanította. A játékrész derekánál aztán megtört a jég: Dávid szögletét követően Gyurcsányi nyolc méterről nagy erővel kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0).

A túloldalon Sztraka pörgetése elkerülte a kaput. Boromisza azonban résen volt, s a rossz ütemben kimozduló Klicsót megelőzve a hálóba lőtt (2-0). Márkus is betalálhatott volna, de a kapufát találta el. Az ellenfél játékosai közül pedig Schrancz járt a legközelebb a gólszerzéshez. Hárommal a vége előtt aztán – némileg váratlanul – szépített a Szigetszentmiklós, Varga Bence állította be ezzel a 2-1-es félidei állást.

Álomszerűen kezdődött a második játékrész a mieink számára, hiszen két perc sem telt el, amikor Gyurcsányi és Dávid is zörgette a hálót (4-1).

A 27. percben eldönthette volna a találkozó sorsát az 1. FCV. Tatai és Dávid vezethetett gyors kontrát, melynek végén utóbbi az üres kapu mellé durrantott. Meg is bosszulta magát a kihagyott a lehetőség: a bal oldalon helyezkedő Hamar gurított közelről a rövidbe (4-2).

Kettővel a vége előtt a bakonyi gólzsák, Tatai is megvillant. Ekkor úgy tűnt, izgalommentes lesz a végjáték. Az ellenfél azonban másképp gondolta. Előbb Varga szerezte meg önmaga második találatát, majd Szabó iramodott meg a jobb oldalon, s centerezett tökéletesen Schrancznak, aki egy másodperccel a vége előtt újabb gólt lőtt (5-4).

A visszavágó február 6-án rendezik. A párharc győztese bejut a február 23-24-i négyes döntőbe, melynek helyszíne éppen Szigetszentmiklós lesz.

Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
1. FC Veszprém–Szigetszentmiklós 5-4 (2-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Deme (Apkó, Sipos).
Veszprém: Schmidmajer – Márkus, Boromisza D., Bognár P., Bencsik Ádám. Csere: Simon (kapus), Tatai, Tar, Komáromi, Dávid, Gyurcsányi. Vezetőedző: Madarász János.
Szigetszentmiklós: Klicsó – Schrancz, Gergály, Fülöp, Bognár B. Csere: Jáky (kapus), Pászti, Nagy R., Szabó T., Sztraka, Hamar, Varga B., Berta, Tibai. Vezetőedző: Somogyi Gábor.
Gólszerzők: Gyurcsányi (11., 21.), Boromisza (12.), Dávid (22.), Tatai (38.), ill. Varga B. (17., 38.), Hamar (30.), Schrancz (40.).

Edzői értékelések

Madarász János: – A mai mérkőzésen megmutattuk a kevésbé szép arcunkat is. Bebizonyosodott, hogy ha nem tanúsítunk megfelelő hozzáállást, akkor ilyen meccsek várnak ránk. Örülök, hogy ez most jött ki, a visszavágót sokkal komolyabban vesszük majd. Kilenc nap alatt ez volt a negyedik meccsünk, érezhető volt a fáradtság a fiúkon. Nyertünk, összességében nincs okunk elkeseredni.

Somogyi Gábor: – A Veszprém lényegesen esélyesebb csapatként lépett ma pályára. Örülök, hogy meg tudtuk valósítani az elképzelésinket. A védekezésre fókuszáltunk, ami többé-kevésbé sikerült is. A kontrajátékunk révén pedig tudtunk négy gólt szerezni, ami igen jó eredmény. A párharc nyitott, nagy lelkesedéssel várjuk ellenfelünket a hazai visszavágóra.

Forrás: vehirsport.hu



Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a futsalveszprem.hu szabályzatát.