Futsalkupa a testvériség jegyében

Immáron hetedik alkalommal fogadja a megyeszékhelyünk testvérvárosainak utánpótláskorú futsalosait az 1. Futsal Club Veszprém egyesülete a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Az őszi szünetet is felvezető hétvégén a futsalé lesz a főszerep a Március 15. utcai sportcsarnokban. Ugyanis az NB I-es 1. Futsal Club Veszprém alakulata a városvezetéssel karöltve immár hetedszer látja vendégül testvérvárosai utánpótlás futsalgárdáit. A mezőny két veszprémi csapattal, az 1. FCV és a VFC USE együttesével egészül ki, így a mieinknek is esélyük adatik, hogy nemzetközi szinten bizonyítsanak.

[Simon Bálint, az 1. FCV kapusa idén is szeretne bizonyítani]

– Eseményünk célja a sportág népszerűsítése, a tehetségek versenyeztetése, illetve a sportbarátság elmélyítése. Nem szabad megfeledkeznünk a kulturális és testvérvárosi kapcsolatok ápolásáról, s a hagyományőrzésről sem – foglalta össze a rendezvény küldetését Finta Péter főszervező. – További tervünk, hogy az idelátogatók megismerjék, illetve megszeressék Veszprémet, hogy a későbbiekben akár családtagjaikkal, barátaikkal is örömmel térjenek vissza hozzánk – tette hozzá.

Éppen ezért a sporteseményeken kívül további programokkal is kedveskednek a szervezők az idelátogató gyermekeknek, akiknek városnézésre, illetve állatkerti kirándulásra is lehetőségük nyílik.

[Finta Péter, az 1. FCV utánpótlás szakmai vezetője]

A gyermekek körmérkőzéses rendszerben, a futsal szabályainak eleget téve mérhetik majd össze tudásukat a játéktéren. A torna valamennyi csapata serleg, illetve oklevél díjazásban részesül, a dobogósok pedig majd érmet is akaszthatnak a nyakukba. Ezenkívül különdíjjal jutalmazzák a viadal legügyesebb kapusát, gólkirályát, s megválasztják a legjobb játékost és trénert is.

Az ünnepélyes megnyitót szombaton 10.30-kor tartják a Március 15. utcai sportcsarnokban , ahova – ahogyan az eseményre is – mindenkit szeretettel várnak a rendezők.

VII. Futsal Cup Veszprém

A tornán résztvevő csapatok:
1. Futsal Club Veszprém
Veszprém USE
Nyitra (Szlovákia, Felvidék)
Passau (Németország)
Tarnów (Lengyelország)
Sepsiszentgyörgy (Románia, Erdély)

A torna résztvevői: A meghívott csapatok 2006. január 1-én, s utána született sportolói.

A torna helyszíne: Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok

A torna programja:

Október 27. (szombat)
09.00–13.30 Futsal mérkőzések (1. játéknap)
10.30 Ünnepélyes megnyitó

Október 28. (vasárnap)
09.30–13.00 Futsal mérkőzések (2. játéknap)
13.10 Eredményhirdetés, díjazás

Forrás: vehirsport.hu



Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a futsalveszprem.hu szabályzatát.