Végleg elszálltak a dobogós remények

Az első játékrészben összeszedett kétgólos hátrányát még ledolgozta, végül azonban háromgólos vereséget szenvedett a vendég Haladástól a Veszprém a futsal NB I rájátszásának csütörtöki meccsén.

A futsal NB I rájátszásának B csoportjában a harmadik helyen álló Veszprém a második Haladást fogadta csütörtök este. Az összecsapás rangját jelzi, hogy az országos sportcsatorna, az M4 Sport is élőben közvetítette. Külön pikantériát adott az ütközetnek, hogy a két kispadon a szövetségi kapitány, Turzó József, valamint segítője, Madarász János nézett farkasszemet.

A Szombathelyről érkezett kisszámú, ám annál hangosabb szurkolótábor, valamint a hazai „B-közép” nagyszerű hangulatot teremtett a Március 15. utcai csarnokban. Az atmoszféra pedig a játékosokra is pozitívan hatott, jó iramban kezdődött a bajnoki.

A vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, de a bakonyiak szervezett védekezését sokáig nem tudták feltörni. Németh előtt adódott az első ígéretesebb lehetőség, ám Spandler kétszer is hárítani tudott.

A hazaiak eközben nem tették próbára Sásdi kapust, ezt megelégelve Madarász János kért időt a játékrész derekánál. Kisvártatva jött is a lehetőség: Tatai berúgását követően Bognár tüzelt kapásból, azonban a játékszer a kapu mellé szállt.

A 13. percben Horváth szerzett labdát a mieink térfelén, majd egy remek cselt követően Spandler lábai között a hálóba lőtt (0-1). Másodpercekkel később hasonló jelenet zajlott le: ismét Horváth csente el a játékszert, lövés helyett ezúttal Dróthot választotta, aki kissé flegmán mellé durrantott.

Három perccel a szünet előtt Tatai adta el a labdát, Bencsik Roland lecsapott rá, s higgadtan megduplázta a különbséget (0-2).

Márkust a kapufa akadályozta meg abban, hogy belője a vasiak harmadik gólját. A túloldalon Tatai is közel járt a szépítéshez. A házi gólkirály az utolsó percben gyönyörűen hámozta át magát két szombathelyi védőn, megtolta a labdát, majd centikkel mellé lőtt.

Harcosabb, bátrabb felfogásban kezdte a második felvonást a Madarász-csapat. Előbb Tatai ugratta ki kiváló ütemben Boromisza Dánielt, majd Tatai vezethette Sásdira a labdát egy pazar csel után, mindketten mellé lőttek.

A 24. percben Sipos kapta meg a második sárga lapját, s az ezzel járó pirosat a Tataival szembeni szabálytalanságért. Hiába az emberelőny, továbbra sem tudott betalálni az 1. FCV. Hárommal később Vidák lökte fel Bognárt, így ő is megkapta a második sárgáját. Ezúttal pedig már élt a lehetőséggel a Veszprém, Boromisza Dániel jobb oldali beadásából Apatini volt eredményes (1-2).

Hiába alakított ki több veszélyes helyzetet is a Turzó-csapat, a Veszprém egyenlített. Bencsik remek passzát Tatai váltotta gólra hét perccel a lefújás előtt (2-2).

Sajnos összegyűlt a mieink hat szabálytalansága. A tízméterest Dróth vágta higgadtan a jobb alsó sarokba a csereként beállt Schmidmajer mellett (2-3).

A hajrában öt a négy ellen támadtak Boromiszáék. Egyenlítés helyett azonban a rivális növelte előnyét. Egy kontrából indulva Hajmási és Horváth vezethette a labdát az üres veszprémi, Horváth lövését követően végül mindkét kapufát érintetve csorgott a labda a gólvonal mögé. A kegyelemdöfést pedig a végig agilisan játszó Michel adta meg, aki az utolsó percben a saját térfeléről ívelt a hálóba (2-5).

Vereségének köszönhetően biztosan lemarad a dobogóról az 1. FCV.

Futsal NB I, rájátszás, B csoport, 8. forduló:
1. FC Veszprém–Swietelsky Haladás VSE 2-5 (0-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Kovács G. (Wittner, Imrő).
Veszprém: Spandler – Tatai, Püspök, Boromisza, Bencsik Á. Cserék: Schmidmajer (kapus), Fehér, Tar, Boromisza G., Varga, Bognár, Apatini. Vezetőedző: Madarász János.
Haladás: Sásdi – Öreglaki, Horváth, Michel, Dróth. Cserék: Gyimesi (kapus), Matyi, Sipos, Németh, De Sousa, Márkus, Hajmási, Vidák, Bencsik R. Vezetőedző: Turzó József.
Gólszerzők: Apatini (28.), Tatai (33.), ill. Horváth P. (13., 38.), Bencsik R. (18.), Dróth (35. – büntetőből), Michel (40.).
Piros lap: Sipos (24.), Vidák (27.).

Edzői értékelések

Madarász János: – Voltak olyan periódusok, amikor fordíthattunk volna. Ez azonban nem sikerült, mert nagyon ingadozó volt a játékunk. A Haladás jobban játszott, teljesen megérdemelten nyert.

Turzó József: – Nagyon sok energiát mozgósítottunk. A helyzetek alapján úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk. Mindkét kiállításunk jogos volt.

Forrás: vehirsport.hu



Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a futsalveszprem.hu szabályzatát.