nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
SG KECSKEMÉT
ma
Utolsó mérkőzés
DEAC
0
VEHIR VESZPRÉM
2
2025. szeptember 4.

Megtizedelt létszámmal, megsokszorozott erővel

Sérülések, betegség és eltiltás is sújtja a Balaton Bútor FC Veszprém NB I-es futsalcsapatát, amely szurkolói elismeréséért is küzd majd pénteken (18.30) a vendég Nyírgyulaj ellen.

Szerző: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Két hét szünet után folytatja szereplését az élvonalban a Balaton Bútor FC Veszprém, amely legutóbb heroikus küzdelemben – több alapemberét nélkülözve – maradt alul a négyszeres bajnok Berettyóújfalu vendéglátójaként (2-3).

Az alapszakasz első fele ezzel lezárult, a második kört a Nyírgyulaj ellen kezdi a Veszprém pénteken (18.30) a Március 15. utcai sportcsarnok közönsége előtt. A bakonyi alakulat helyzete azonban továbbra is rendkívül nehéz, Fehér Zsolt vezetőedző ugyanis – klubja keddi tájékoztatása szerint – jelenleg mindössze négy felnőtt játékosára, Rutai Balázsra, Boromisza Dánielre, Tatai Józsefre és Spandler Mátyásra számíthat.

Komáromi Péter és Bencsik Ádám műtét után lábadozik, Pál Patrik és a brazil Serginho sérüléssel küszködik, Klcsó Gábor megbetegedett, a Berettyó ellen kiállított Fridrich Dávid pedig eltiltását tölti. A fiatalok közül Kovács Barnabás és Ábrahám Botond szintén megsérült, így az utánpótláskoróak közül Dorogi Benjámin, Fellembek Zétény, Kiss Milán és Koncsol Norbert segítheti a gárdát.

A veszprémi csapatnak ezúttal is nagy szüksége lesz szurkolói biztatásáraA veszprémi csapatnak ezúttal is nagy szüksége lesz szurkolói biztatására

A szakember megkeresésünkkor nem kívánt jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy kik kerülhetnek be a pénteki meccskeretbe, azt azonban megígérte, hogy a pályára lépő játékosai mindent ki fognak sajtolni magukból.

Előfordulhat, hogy valakinek meccs után „vissza kell varrni” a lábát, de el fogja vállalni a találkozót és a lehető legtöbbet ki fogja adni magából. A fiúk érzik a szurkolók szeretetét, ez olyan motiváció számukra, amivel nem visszaélni, hanem élni szeretnének.

A „félidőben” egyébként hatalmas a tülekedés a felsőházi, 1-5. helyért kiírt rájátszásba kerülésért. Ezt bizonyítja, hogy a jelenleg második Berettyóújfalu (19 pont) és a hatodik helyezett Veszprém (16 pont) között mindössze három pont a különbség. Úgy, hogy a mienknek november 10-én még pótolniuk kell az éllovas Haladás elleni elmaradt bajnokijukat.

Hazai környezetben rá kell erőltetni akaratunkat ellenfelünkre. Keményen és agresszívan kell futsaloznunk, nem ismerni az elveszett labda fogalmát. Több tanítványom is szereti, ha nyomás alatt játszhat. Viszont nem lehet, hogy a túlzott akaratunk görcsösségbe menjen át

– fogalmazott a tréner.

Tataiéknak bőven akad törleszteni valójuk a tabella nyolcadik helyén álló nyírségiekkel szemben, hiszen az augusztus 23-ai „odavágón” 7-5-ra alulmaradtak ellenük.

Ami Nyírbátorban történt, többször nem fog előfordulni. Dekoncentráltak voltak a srácok, nem működött a védekezésünk és rossz döntéseket hoztunk a helyzeteknél. A Nyírgyulaj csapatában román válogatottak mellett ukrán és brazil légiós is szerepel, akik rengeteg rutinnal a hátuk mögött sok borsot törhetnek az orrunk alá, ha nem azt játsszuk, amit mi tudunk. Látjuk az erősségeiket, de a sebezhető pontjaikat is. Azt a Veszprémet szeretném viszontlátni, amelyet a legutóbbi hazai találkozót követően felállva tapsoltak meg szurkolóink

– zárta Fehér Zsolt.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom Történelmi BL-túra a horizonton! Hétfőn útra kel a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely klubtörténete során először szerepel a futsal Bajnokok Ligája selejtezőtornáján. A görögországi tornán az angol, a norvég és a görög bajnok vár a veszprémiekre. elolvasom
2021. november 4. 13:43