Vereség emelt fővel

Először vesztett ponto(ka)t hazai pályán a futsal NB I-ben a Balaton Bútor FC Veszprém, amely a péntek esti rangadón több sebből vérezve is alaposan megnehezítette a Berettyóújfalu dolgát.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A futsal NB I alapszakaszának első körét a négyszeres bajnok Berettyóújfalu ellen zárta a Balaton Bútor FC Veszprém. A tabella negyedik helyén álló bakonyiak annak reményében léptek a Március 15. utcai sportcsarnok parkettjére, hogy az ötödik pozíciót elfoglaló riválisuk ellen is megőrzik hibátlan hazai mérlegüket.

Ez azonban korántsem ígérkezett könnyűnek. A régóta maródi Komáromi Péter és Bencsik Ádám mellett Pál Patrik is kidőlt, többen sérülten vállalták a játékot, Spandler Mátyás pedig eltiltását töltötte. A vendégeknél a brazil Rafinha maradt távol.

Pörgős, izgalmas játékot hozott a forduló rangadója. Horváth Norbert már az első percben próbára tette Klcsó reflexeit, a túloldalon pedig Szabó tisztázott Boromisza elől. Kisvártatva már lőni tudott a veszprémi védelem oszlopa, de Mezei védett.

A 8. percben ismét Horváth próbálkozott egy kontrát követően, ám a labda elkerülte a kaput. Jó iramban, helyenként paprikás hangulatban zajlott az összecsapás. A játékrész derekánál aztán előnyhöz jutottak a piros mezesek. Nagy Imrével szemben még hárított Klcsó, a kipattanót viszont közelről bevágta Kártik (0-1).

A túloldalon Fridrich veszélyeztetett tizenkét méterről, amit Mezei bravúrral hárítani tudott. Hattal a szünet előtt aztán megduplázta előnyét a Trencsényi-csapat: Horváth átadását Szatmári lőtte be közelről (0-2).

Fehér Zsolt időt kért, amivel alaposan felrázta tanítványait. Tatai először még nagy helyzetben a kapu mellé trafált, nem sokkal később aztán javított, s Rutai remek lekészítését követően a hálóba bombázott (1-2).

A szurkolók szinte még a gólt ünnepelték, amikor Rutai jobb oldali szöglete után Tatai tolt egyet a labdán, majd kilőtte ki a jobb alsó sarkot (2-2). A pihenő előtt a vendégek is időt kértek, de több gól már nem esett az első felvonásban.

A második felvonást is parázs küzdelem jellemezte. A 25. percben Serginho lőtt jó helyzetben mellé, Nagy Imre pedig a felső kapufát trafálta telibe a másik térfélen. Rutai gyönyörű emelése is vastapsot érdemelt, noha a labda elkerülte a kaput.

A 28. percben roppant nehéz helyzetbe került az amúgy is ezer sebből vérző Veszprém, Fridrich ugyanis a második sárga lapja után pirosat kapott, így emberelőnyben rohamozhattak Ráblék. A bakonyiak sokáig tartották magukat, Horváth bepasszát aztán Tóth gólra váltotta (2-3).

Fehér Zsolt a fiataljait is pályára, akik hatalmasat küzdöttek. Sőt, Fellembek kifejezetten jól szállt be, de a hosszú alsóba tartó löketét Mezei bravúrral hárítani tudta. Az utolsó percben Klcsó is előre merészkedett, de több gól már nem esett. A nagyot harcoló, de végül alulmaradó veszprémiek produkcióját vastapssal honorálta a publikum.

Férfi futsal NB I, 9. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–MVFC Berettyóújfalu 2-3 (2-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Kubicsek (Tamási, Sipos)
Veszprém: Klcsó – Tatai, Boromisza, Rutai, Serginho
Csere: Koncsol (kapus), Fridrich, Pál, Dorogi, Fellembek, Kovács B., Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Berettyóújfalu: Mezei – Horváth N., Rábl, Szabó P., Takács Z.
Csere: Sándor (kapus), Daróczi, Sipos, Nagy I., Tóth A., Kártik, Szatmári, Nagy D.
Vezetőedző: Trencsényi János
Gólszerzők: Tatai (16., 16.), ill. Kártik (11.), Szathmári (14.), Tóth A. (30.)
Piros lap: Fridrich (28.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2021. október 22. 21:45