nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Feljebb lépne a bajnok futsal-alakulat

A másodosztályban bajnok veszprémi futsalcsapat megerősítené keretét, s jövőre az élvonalban bizonyítana.

vehir.hu         Szerző: ZAtkalik Dávid

A várakozásokat alaposan felülmúlva teljesített a tavaly nyáron alakult 1. Futsal Club Veszprém a 2011/12-es idényben. Németh Gábor vezetőedző és Tóth Gábor szakmai igazgató együttese két fordulóval az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az NB II Nyugati csoportjának élén, a Magyar Kupában pedig a legjobb négy közé jutott.

– Az elsődleges célunk az volt, hogy egy új sportágat ismertessünk meg a veszprémi sportbarátokkal. Úgy gondolom, hogy ez elég jól sikerült. Azt azonban csak a legmerészebb álmainkban reméltük, hogy az első év ilyen sikeres lesz – kezdte a beszélgetést Rajki Tamás ügyvezető. – Köszönettel tartozunk a támogatóinknak, s az egyre nagyobb létszámú szurkolótáborunknak, nélkülük biztosan nem itt tartanánk. Nem száll azonban a fejünkbe a dicsőség, máris a következő célért dolgozunk tovább, igyekszünk felkészülni az NB I-re. Jó esély van rá, hogy a támogatók és a város is mellénk álljon, bár ismerve a mai viszonyokat, véglegesnek csak akkor tekinthető az élvonalbeli tagságunk, ha már beadtuk a nevezésünket.

– Az egyértelműen kijelenthető, hogy az alakulat kinőtte a stadion munkacsarnokát.
– Az MLSZ kinyilvánította, hogy az eddigi otthonunk nem alkalmas első osztályú mérkőzés megrendezésére. Így két helyszín jöhet a szóba: a Vetési Albert Gimnázium és a Március 15. utcai sportcsarnok. Számunkra utóbbi lenne a legideálisabb, ezzel kapcsolatban jelenleg is zajlanak az egyeztetések.

– Az esetleges NB I-es tagság további követelményeket támaszt a klub elé.
– Három utánpótláscsapatot – U15, U17 és U19-es korosztályokban – kötelezően el kell indítani. Ezzel kapcsolatban már megkezdtük az előkészületeket, így ennek nem lehet akadálya. A VFC USE-val és a Szilágyi iskolával kötünk együttműködést, velük karöltve igyekszünk elindítani az utánpótlás nevelő programunkat.

– Mérföldkő volt az egyesület életében a Magyar Kupa hazai rendezésű négyes döntője.
– Óriási siker számunkra, hogy NB II-es alakulatként bejutottunk a legjobb négy közé és megrendezhettük ezt a tornát. Olyannyira, hogy az MLSZ nem hivatalosan jelezte felénk, hogy idővel válogatott mérkőzést szerepelhet az Aréna programjában.
Ami az elődöntőt illeti, nagyon sokat tanultunk a Berettyóújfalu elleni mérkőzésből. Alakulhatott volna számunkra kedvezőbben is a találkozó (az elődöntőben 14:1-re nyertek a Hajdú-Bihar megyeiek – a szerk.), ha a csapata jobban fel tudja dolgozni a találkozóval járó hangulatot és a körítést. Ez nem sikerült megfelelően, de a rákövetkező Ferencváros elleni hazai rangadón bebizonyítottuk, hogy fejben rendben van a társaság. A két alakulat lehetőségeiben rejlő különbséget mutatja, hogy a Berettyóújfalu napi, mi pedig heti kettőt edzünk. Ők tíz, mi pedig egy éve űzzük ezt a sportágat.

– Milyen változások várhatóak a keretben?
– Szeretnénk 18-20 fősre felduzzasztani a keretet. Konkrét neveket még nem mondanék, de továbbra is veszprémi nevelésű vagy kötődésű játékosokban gondolkodunk. A csapat gerince adott, őket együtt kell tartani, s akkor egy jó alappal vághatunk neki a következő idénynek. Hasonló helyzetben vagyunk, mint tavaly. Most ismét egy új, ismeretlen közegbe kerülünk, ahol a játékosok bizonyíthatják, hogy az NB I-ben van a helyünk. A háttérmunka már elkezdődött. A héten lejátsszuk a két hátralévő bajnokinkat, szerdán itthon a Vasas, pénteken pedig idegenben a Dupont ellen. Utána némi levezetés követően pihenő következik a srácoknak, mi pedig nekiállunk tárgyalni a kiszemeltekkel, a támogatókkal. Szeretnénk ugyanis mielőbb biztosan látni, hogy elindulhatunk-e az NB I-ben.

– Hol lehet a 1. FCV helye az élvonalban?
– A Győr és a Berettyóújfalu jelenleg egy más dimenziót képvisel a magyar futsalban. Utána van három-négy együttes, amely az élmezőnybe tartozik, onnantól kezdve pedig bárki bárkit megverhet. Magunkat is ebbe a kalapba sorolnám. Remélem, hogy helyt tudunk állni és biztosan bent tudunk maradni a legjobbak között.

Rajki Tamás

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2012. május 9. 7:50