Várat még magára az első győzelem

A megyei II. osztályban szereplő felnőtt alakulatunk egygólos vereséget szenvedett a vendég Taliándörögd ellen hétvégén.

Nagypályás felnőtt csapatunk idei első győzelmének reményében lépett hazai pályára szombaton. A rivális Talándörögd jó erőt képviselt, de tartottuk magunkat az első játékrészben. Úgy tűnt, 0-0-s egállal vonulnak pihenőre a felek, ám Kocsisnak sikerült betalálnia a negyvennegyedikben (félidei állás: 0-1).

A második felvonásban mindent megtettünk az egyenlítésért, de több gól egyik oldalon sem esett a találkozón (végeredmény: 0-1).

Az eddigi négy mérkőzésünk alatt kétszer ikszeltünk, szintén két alkalommal vereséget szenvedtünk. Első győzelmünk még várat magára.

#együttdobban #hajrászilágyi

futsalveszprem.hu

További cikkek

Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom Thiago utolsó másodperces bombájával megőriztük veretlenségünket Idegenben szerzett ponttal folytatta menetelését a listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém: Marko Perics együttese 2-2-es döntetlent játszott a Nyírbátor B-KERÉP otthonában a férfi futsal NB I 20. fordulójában, így a címvédő húsz bajnoki után is őrzi veretlenségét. elolvasom
2021. szeptember 20. 9:23