Időben jött a pofon – az Újpest ellen javíthatunk

Csaknem három hét szünet után folytatódik az első osztályú futsalbajnokság. Az egy győzelemmel és egy vereséggel rajtoló Balaton Bútor FC Veszprém pénteken (18.30) az Újpest csapatát fogadja a Március 15. utcai csarnokban.

Szerző: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Bravúros bajnokverés után váratlan vereség – így kezdte augusztus közepén az NB I-es idényt a veszprémi futsalcsapat. Fehér Zsolt legénysége az első fordulóban kiváló teljesítményt nyújtva 6-5-re nyert a bajnok Haladás vendéglátójaként, majd 7-5-re alulmaradt a Nyírgyulaj pályáján.

Az első mérkőzésen mindenki azt nyújtotta, amit tud, illetve ami elvárt tőle. Ismét bebizonyosodott, hogy a hazai pálya mindig plusz motivációt és előnyt jelent számunkra valamennyi riválisunkkal szemben. A győztes rajtot követően aztán mindenki azt gondolta, hogy a Nyírgyulaj ellen a kevesebb is elég lesz is a sikerhez, aminek láttuk is az eredményét. Ez pedig többet nem fordulhat elő

– nyomatékosította Fehér Zsolt, aki szerint még időben jött a pofon együttese számára.

Fehér Zsolt: A hazai pálya mindig plusz motivációt és előnyt jelent számunkraFehér Zsolt: A hazai pálya mindig plusz motivációt és előnyt jelent számunkra

A Magyar Kupa-címvédő veszprémiek vezetőedzője kérdésünkre az újoncokkal kapcsolatban külön kiemelte a brazil Serginho profi mentalitását, akinek a teljesítményével kifejezetten elégedett. Honfitársa, Henri Ward viszont nem teljesítette azt, amit elvártak tőle, így vele a napokban szerződést bontott a csapat vezetősége. A fiatal Dorogi Benjáminnal kapcsolatban a tréner megjegyezte: a Dunaújvárostól érkező tehetség jó úton jár, hogy hosszú távon meghatározó játékosa legyen a gárdának.

Az elmúlt csaknem három hétben rendezhette sorait az előző kiírás bronzérmese, a válogatott összetartása miatt ugyanis a bajnokság szünetelt. A bakonyi egyesület és a szurkolók büszkeségére Turzó József szövetségi kapitány Spandler Mátyásra, Rutai Balázsra, Pál Patrikra és Tatai Józsefre is számított a felnőttek között, míg Dorogi az U19-es gárdánál kapott szerepet. A bakonyiak ebben az időszakban fiatal játékosaikkal töltötték fel az első csapat keretét, s készültek töretlen hittel az Újpest elleni hazai folytatásra.

A fővárosi lila-fehérek két bajnoki után ugyancsak három ponttal állnak: a Kistarcsa otthonában ugyanis 2-1-re nyertek, majd ugyanilyen különbséggel kikaptak a Berettyóújfalu vendéglátójaként.

Az Újpest ellen mindig nehéz játszani, hiszen kiváló kvalitású magyar játékosok alkotják a keretet és van két extraképességű brazil játékosuk is. Veszélyes a centerjátékuk, illetve gyakran alkalmazzák az egy az egy elleni játékot a széleken, amiből emberelőnyös szituációkat tudnak kialakítani. Kiélezett, jó csatára számítok. Hazai környezetben játszunk. Nem kérdés, hogy itthon szeretnénk tartani a három pontot és ezért mindent meg is fogunk tenni

– ígérte a szakember.

Mint megtudtuk, a stáb a súlyos sérülés után lábadozó Komáromi Péter mellett Bencsik Ádám játékára sem számíthat. A veszprémiek saját nevelésű játékosára ugyanis sérvproblémái miatt műtét vár.

A pénteken 18.30-kor kezdődő találkozót – védettségi igazolvány birtokában – ingyenesen megtekintheik a drukkerek a Március 15. utcai sportcsarnokban.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2021. szeptember 9. 8:57