nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

A Veszprém nyerte a „Szuperkupát”

A házigazda Balaton Bútor FCV 6-5-re múlta felül a bajnoki címvédő Haladást pénteken este a futsal NB I idei kiírásának nyitókörében.

Címvédő a címvédő ellen – parázs derbivel, mondhatni "Szuperkupával" vette kezdetét az I. osztályú futsal-bajnokság 2021-2022-es idénye. Pénteken este ugyanis a bajnoki címvédő szombathelyi Haladást látta vendégül a tavalyi évben Magyar Kupa-győzelmet arató Balaton Bútor FC Veszprém.

A veszprémiek trénere Komáromi Péterre, míg a vasiak edzője a klasszis Dróth Zoltán mellett a légiós Milos Simicsre sem számíthatott sérülés következtében. A bakonyiak keretében ugyanakkor mindhárom új igazolás helyet kapott: a fiatal Dorogi mellett a brazil korosztályos válogatott Henri Ward és a BL-győztes, szintén brazil Serginho Paulista is ott volt a csapatban.

A találkozót megelőzően a veszprémi vezetőség két tősgyökeres veszprémi játékost elbúcsúztatott: Tar Tamás tíz-, Bognár Peter hat évig segítette a veszprémieket. Díjat vehetett át Tatai József és Spandler Mátyás is, hiszen előbbi az év játékosa, utóbbi az év kapusa lett az elmúlt kiírásban.

A szombathelyiek kezdték lendületesebben az összecsapást: Henrique szépségdíjas, szöglet után kapásból ellőtt góljával már a második percben vezetett a vendég csapat. Ennyi kellett a házigazdának és máris összeszedte magát. Az ezt követő tíz percben izgalmas játék folyt, mindkét oldalon adódtak lehetőségek: a Haladás játékosai kétszer a kapufát is eltalálták.

A tizenkettedikben jártunk, amikor Tatai József magánakcióba kezdett. Kétszer is megtornáztatta a vendégek kapusát, Alasztics Marcellt. Ezt követően a csapatkapitány már a passz mellett döntött: Rutai kapta a labdát, aki nem is hibázott (1-1). Pár pillanattal később Hajmási begyűjtötte második sárgáját, kiállították a játékvezetők.

A Veszprém pedig emberelőnyben támadhatott. Rutai gondolta úgy, hogy ismét ellövi: labdája megpattant az exveszprémi Dávidon, akiről végül a hálóba került a játékszer. Több találat nem esett az első játékrészben, a bakonyiak vonulhattak előnnyel a pihenőre (félidei állás: 2-1).

A második játékrészt mesésen kezdte a vendéglátó: két perc alatt Rutai kétszer is eredményes volt, háromra növelte előnyét a Balaton Bútor (22. perc: 4-1). A Haladás ugyanakkor nem adta fel, lelkiismeretesen küzdött továbbra is. Meg is lett az eredménye, hiszen Henriqe, majd Dávid betalált: zárkóztak a vendégek (29. perc: 4-3).

Elképesztő hangulat uralkodott a Március 15. utcai sportcsarnokban. A szurkolók folyamatosan éltették a veszprémi csapatot. A csapatkapitány Tatai József mindezt egy újabb góllal honorálta (35. perc: 5-3). A szombathelyiek viszont emberelőnyös játékra váltottak és szinte rögvest egalizáltak (5-4).

A pontot az i-re egy perccel később Serginho Paulista tette fel. A veszprémiek BL-győztes játékosa gyönyörűen haladt végig a pályán és szerezte meg a találkozót eldöntő gólt, amely után Gerencsér már csak szépíteni tudott (végeredmény: 6-5).

Férfi futsal NB I alapszakasz, 1. forduló:
Balaton Bútor FCV-Haladás VSE 6-5 (2-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok. 600 néző. Vezette: Újhelyi (Takács, Balla).
Balaton Bútor FCV: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai.
Csere: Fridrich, Bencsik, Serginho, Ward, Dorogi, Ábrahám, Fellembek, Kiss.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Haladás VSE: Alasztics – Hajmási, Dávid, Rezala, Vas.
Csere: Homlok, Kovácsm Szalmás, Nagy, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Gerencsér, Henrique.
Vezetőedző: Juanra Calvo.
Gólszerzők: Rutai (12., 22., 22.), Tatai (35.), Serginho (36.), Dávid (15. - öngól), ill. Henrique (2., 27.), Dávid (29.), Sipos (35.), Gerencsér (36.).

Így értékelte a látottakat

Fehér Zsolt, a Veszprém vezetőedzője:

A ma esti találkozón csapatszinten maximális teljesítményt nyújtottunk. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az elsőtöl az utolsó pillanatig a szurkolókkal is együtt dobbant a szívünk. A kilátogató drukkerek a futsal összes szépségével szembesülhettek. Köszönjük nekik, hogy mellettünk voltak! Ma még örülünk a sikernek, holnaptól viszont már az újabb megpróbáltatásokra koncentrálunk. Gratulálok a Haladásnak, amely nagyszerűen küzdött. Sok sikert kívánok a szombathelyieknek a Bajnokok Ligájához!

Juanra Calvo, a Haladás vezetőedzője:

A Veszprém bizonyította, hogy remek csapat. Nagyszerű játékosok érkeztek a gárdához, akik számot is adtak a tudásukról. Nem vagyok csalódott, hiszen izgalmas, háromesélyes mérkőzést játszottunk. Hosszú még a bajnokság, lesz időnk törleszteni!

 

futsalveszprem.hu

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2021. augusztus 14. 11:07