Kupaaranyra bajnoki bronz!

Megismételte eddig legnagyobb bajnoki sikerét, bronzérmes lett az NB I-ben a Balaton Bútor FC Veszprém. Fehér Zsolt együttese péntek este 9-1-re kiütötte a Debrecent, s 3-0-ra megnyerte a párharcot.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Múlt heti hazai és hétfői idegenbeli kiütéses győzelmét követően egyetlen lépés választotta el a veszprémi futsalcsapatot attól, hogy a vendég DEAC elleni újabb sikerével megismételje eddigi legjobb bajnoki szereplését, s 2019 után ismét bronzérmet szerezzen az élvonalban.

A tétnek megfelelően roppant motivált bakonyiak helyzetét a fárasztó sorozatterhelés mellett két alapemberük, az egyaránt sérült Fridrich Dávid és Komáromi Péter kiválása is nehezítette. A gólerős Pál Patrik viszont visszatérhetett.

Az elmúlt két találkozóhoz képest koncentráltabb, hatékonyabb védekezéssel rukkoltak elő a hajdúságiak. Hat percet kellett várni az első igazán nagy lehetőségre, amikor is az üresen álló Montero nagy helyzetben a kapu mellé pörgetett. Kettővel később Rutai szerzett labdát, majd tizenkét méterről a rövid alsóba bombázott (1-0).

A játékrész derekánál a vendégek is veszélyeztettek: Siska életerős löketét Spandler védte bravúrral. Nem sokkal később aztán egyenlített a DEAC, miután Szabó Lajos tizennégy méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1-1). Kisvártatva duplázhatott volna a debreceni játékos, de ezúttal – jóval nagyobb helyzetben – Spandler kiütötte a labdáját.

A veszprémiek játékán látszott a fáradtság, öttel a szünet előtt Fehér Zsolt időkéréssel próbálta felrázni az övéit. Mindez pedig sikerült is, hiszen ismét átvették az irányítást. Tatai löketét Berecz még kifejelte a gólvonalról, Spandler egész pályás ívelésébe aztán ismét a csapatkapitány ért bele, Krajcsi pedig már csak a hálóba tudta segíteni a labdát (2-1). A végén még egy villámgyors kontrát vezethetett a vendéglátó. Tatai passzolt önzetlenül Monteronak, aki a bal oldali kapufát trafálta telibe.

A szünetben a Veszprém U17-es csapatának játékosai vehették át bronzérmüket, akik csak rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően maradtak le az NB I nyugati csoportjának második helyéről.

A második felvonás elején öt a négy elleni játékkal is próbálkoztak a kék mezesek, de az Elek-csapat állta a sarat. Ebben az időszakban kiegyenlített küzdelemnek lehetett szemtanúja a nagyjából nyolcszáz fős publikum. A cívis városiak jelentős energiákat mozgósítottak az egyenlítésért, de vendéglátójuk hősiesen védekezett.

A meccs háromnegyedéhez érve a debreceni Tóth a kapufát találta el. A bakonyiak viszont újabb gólt jegyeztek: Tatai és Rutai iramodott meg egy kontrát követően, utóbbi pedig passz helyett a kapuba lőtt. Egy perc sem telt el, amikor Boromisza tűpontos felívelését Tatai bólintotta a hálóba Dobit megelőzve (4-1).

Spandler ezúttal is válogatott formában védett, aki újabb két bravúrral segítette az övéit. Héttel a vége előtt aztán végleg eldőlni látszott a párharc, miután Pál védhetetlenül a hálóba zúdította a labdát (5-1).

A végére teljesen összeomlottak a debreceniek. Tatai másfél perc alatt háromszor is megzörgette a hálót, a kegyelemdöfést pedig Kántor öngólja jelentette (9-1). A közönség felállva ünnepelte a győztest.

Magyar Kupa-győzelmével és bajnoki bronzérmével tízéves fennállásának legsikeresebb évét zárt a Veszprém.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 3. mérkőzés:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 9-1 (2-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Kovács G. (Vass, Ibriksz)
Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik
Csere: Sásdi (kapus), Palvek, Tar, Pál, Montero, Bognár, Ábrahám, Fellembek, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Krajcsi – Szentes-Bíró, Thiago, Berecz, Szabó J.
Csere: Dobi (kapus), Sánta, Tóth A., Siska, Kántor, Szabó L., Rácz
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Rutai (8., 31.), Tatai (16., 32., 37., 37., 38.), Pál (33.), Kántor (38. – öngól), ill. Szabó L. (10.)
A párharc végeredménye: 3-0, a Veszprém javára

futsalveszprem.hu

További cikkek

Kiütéssel nyert a Vehír Veszprém: Lipl négyszer, Fellembek háromszor talált be A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 12-3-ra múlta felül a Kincsem Lovaspark Futsalt az NB I alapszakaszának péntek esti fordulójában. Lipl Noel négyszer, Fellembek Zétény háromszor volt eredményes. elolvasom Magabiztos győzelemmel rajtolt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-re nyert a H.O.P.E. Futsal vendégeként a férfi futsal NB I 2026/2027-es idényének péntek esti nyitófordulójában. elolvasom Edzésben a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém megkezdte felkészülését az NB I 2026/2027-es idényére. A klub két új játékos érkezését is bejelentette, miközben a szakmai stáb összetételére is fény derült. elolvasom BL-szereplés, Magyar Kupa-győzelem és bajnoki bronzérem: emlékezetes idényt zárt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-1-re legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának mindent eldöntő ötödik mérkőzésén. Marko Perics csapata így a BL-szereplést és a Magyar Kupa-győzelemet követően bajnoki bronzérmemmel búcsúztatta emlékezetes idényét. elolvasom Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom
2021. június 5. 10:09