nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
MVFC BERETTYÓÚJFALU
1. FC VESZPRÉM
2024. április 22.
Utolsó mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
2
DEAC
3
2024. április 8.
#együttdobban

Ki-ki meccs a bronzpárbajért

Hétfőn (18.30) a Kecskemét vendéglátójaként zárja a futsal NB I alapszakaszának küzdelmeit a Balaton Bútor FC Veszprém. A vesztes számára véget ér a bajnokság.

Szerző: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Egy körrel az első osztályú futsalbajnokság felsőházi rájátszásának vége előtt még két fontos kérdés is nyitott maradt. Az egyik, hogy a már biztosan döntős Haladás vagy a Berettyóújfalu kezdheti pályaelőnnyel a három nyert meccsig tartó finálé küzdelmeit. Erre hétfőn kaphatunk választ, amikor is a két gigász egymással találkozik Szombathelyen.

Veszprémi szempontból persze jóval fontosabb kérdés, hogy mely együttesek vívhatják a szintén három nyert mérkőzésig tartó bronzpárbajt. A Debrecen már biztos résztvevője „kisdöntőnek”, amelynek másik kiadó pozíciójáért a hatpontos Balaton Bútor és az öt egységgel rendelkező Kecskemét csatázik.

A két alakulat szintén egymással küzd meg ugyancsak hétfőn (18.30) a Március 15. utcai csarnokban. Ha a veszprémiek nyernek, elcsípik a harmadik helyet, ráadásul megelőzik a hajdúságiakat, így hazai környezetben kezdhetik a bronzbárbajt. Döntetlen esetén szintén a mieink örülhetnek. Azonban, ha a Kecskemét mindhárom pontot elviszi a királynék városából, megelőzi a Veszprémet, amely számára ebben az esetben befejeződne a bajnokság.

Nem így terveztük, nem szerettük volna az utolsó mérkőzésre hagyni a döntést, de így alakult. A lehető legalaposabban fel fogunk készülni a találkozóra. Nem lesz könnyű dolgunk, ismerjük a Kecskemét csapatát, amely remek alakulat, de azért dolgozunk, hogy sikerrel tudjuk venni ezt az akadályt

– nyomatékosította Fehér Zsolt vezetőedző a vehir.hu megkeresésére reagálva.

A felek idén háromszor találkoztak egymással. Boromisza Dánielék az alapszakasz tavaly augusztus végi nyitányán (2-5) és szűk egy hónappal ezelőtt a rájátszás (4-6) során is nyerni tudtak a hírös városban, a tavaly novemberi veszprémi találkozón azonban az alföldiek diadalmaskodtak (2-3).

Az idei szezonban kiemelkedően erős csapattá nőtte ki magát a Kecskemét, amely Koós Károly személyében remek vezetőedzővel és nagyon sok minőségi külföldi játékossal rendelkezik. Úgy gondolom, hogy hétfői ellenfelünket a légiósai segítették hozzá, hogy idén a felsőházban tudjon szerepelni. Erősségük, hogy labdaszerzésből villámgyorsan tudnak kontrázni. Az alapszakasz során is ezzel kerekedtek fölénk, így erre külön figyelmet kell fordítanunk.

A szakember szerint bár a Haladás és a Berettyóújfalu elleni is alulmaradtak az övéi, csapata mindkét meccsen helyt állt, s mindkét alkalommal esélye volt a pontszerzésre. Így ezekre a teljesítményekre is építhetnek a sorsdöntő összecsapás előtt.

Mint megtudtuk, a Berettyó elleni bajnokin bokasérülést szenvedő Pál Patrik állapota napról napra javul. A bajnokságban huszonnégy gólnál járó válogatott kiválóság hétközben már kocogott, a hétvégén pedig a labdás edzéseket is elkezdheti. A szintén válogatott Sásdi Bálintra, aki derékproblémákkal küzd, viszont várhatóan nem számíthat a stáb a kapuban.

A bakonyiak számára segítséget jelenthet, hogy hazai környezetben, védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók előtt vívhatják ki a sikert.

A saját szurkolóink előtt mindig sokkal könnyebb játszani. Az az atmoszféra, ami a Március 15. utcai katlant jellemzi, csak nagyon kevés csapatnak adatik meg. Büszkék vagyunk a drukkereinkre. Bízom benne, hogy hétfőn is sokan kijönnek és biztatni fognak minket.

futsalveszprem.hu
2021. május 16. 16:15