Fordított és nyert a Fradi Veszprémben

Jobb helyzetkihasználásának és Tóth Gyula bravúrjainak köszönhetően 4-3-ra győzni tudott a Ferencváros a Veszprém ellen vasárnap a futsal NB I-ben. Fehér Zsolt legénysége sorozatban a harmadik hazai vereségét szenvedte el.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Az elölről harmadik a hátulról második ellen – a futsal élvonal tizenkettedik fordulójában a huszonnégy pontos Balaton Bútor FC Veszprém a jó erőkből álló, de eddig mindössze négy egységet gyűjtő Ferencvárost fogadta vasárnap este zárt kapuk mögött. Jó hír, hogy visszatérhetett a bakonyi kispadra Fehér Zsolt, aki a hét eleji, Nyírgyulaj elleni győztes találkozót betegség miatt kihagyta. Nem úgy a bokaszalag-szakadás után lábadozó Bognár Péter, illetve az izomsérüléssel bajlódó Bencsik Roland, akik továbbra is hiányoztak.

Pál és Rutai révén távoli lövésekkel próbálkozott a házigazda a találkozó elején, de kaput egyikük sem talált. Pál a második kísérleténél azonban már jóval pontosabb volt, Tóth Gyulának lábbal kellett védenie. Az 5. percben aztán már a rutinos portás sem segíthetett a fővárosiakon: Boromisza sarokkal tálalt Fridrichnek, aki egy gyönyörű csel után védhetetlenül a léc alá bombázott (1-0).

A zöld-fehérek iparkodtak az egyenlítésért, de rendre pontatlannak bizonyultak. A bakonyiak tovább növelhették volna előnyüket, Rutai remek átadása a hosszú oldalon érkező Boromiszához került, aki a kapufát találta el. Mindkét kapus remekelt: Sásdi Bognár Bence kísérleténél volt résen, a másik térfélen pedig Rutai löketét spárgázta ki Tóth. Öttel a szünet előtt Rábold iramodott meg a bal oldalon, majd tűzte rá a labdát, ám Sásdi jól zárta a szöget. A túloldalon Tatai maradt üresen, lőtt, Tóth pedig ugyancsak bravúrral hárított.

Kisvártatva Fridrich duplázhatott volna, ám a kapufát trafálta telibe. A kipattanó Bencsik Ádámhoz került, aki már nem tudta bepofozni a labdát. A vendégek legjobbja, Tóth ismét bizonyította klasszisát, ezúttal Pál tíz méterről eleresztett szabadrúgását védte. A Fradi legnagyobb helyzete a hajrára maradt, amikor is a kilépő Hosszú löketét Sásdi hárította.

A második felvonás is Tóth-védéssel kezdődött, ezúttal Rutai tette próbára éles szögből a 38 esztendős hálóőr reflexeit. Jobban sáfárkodott a helyzetével a Ferencváros: a 22. minutumban ugyanis Büki lőtt a hálóba Sásdi lábai között (1-1). Nem sokkal később pedig a vezetést is megszerezték a vendégek. Bognár Bence lövése Sásdi fejét találta el, a labda pedig Bencsiket is érintve Hosszúhoz pattant, aki élt a kínálkozó lehetőséggel. Azonnal jött a válasz a mieinktől: Pál vágta be a jobb alsóba (2-2).

Máris jött az újabb fordulat: a félidő derekánál Hosszú passzába Tatai ért bele szerencsétlenül, amely nyomán Sásdi kapujába került a játékszer. Ezt követően a harmadik veszprémi kapufát is feljegyezhettük: ezúttal Tatai járt közel a gólszerzéshez. A vendéglátó tovább rohamozott az egyenlítésért, gólt azonban a rivális szerzett, hattal a lefújás előtt Bognár Bence lőtte ki a jobb alsó sarkot (2-4).

Vészkapussal támadott a Fehér-csapat, előbb Rutai közeli lövését tolta ki Tóth, majd Tatai bombázott a kapu mellé. Tóth Rutai kilenc méterről elengedett szabadrúgását is hárította, majd Tar éles szögből eleresztett bombáját szedte ki. Boromisza négy másodperccel a vége előtt szépített (3-4), de többre már nem volt idő. A Berettyóújfalu és a Kecskemét után az FTC is nyerni tudott a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Futsal NB I, 12. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–FTC-Fisher Klíma 3-4 (1-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács G.
Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Palvek, Fridrich, Tar, Komáromi, Kiss M., Bencsik Á., Ábrahám
Vezetőedző: Fehér Zsolt
FTC: Tóth Gy. – Horváth Sz., Sámson, Büki, Cseri
Csere: Nyerges, Gellérfi, Rábold, Öregleki, Érsek, Hosszú, Fülöp, Bognár B., Milavecz
Megbízott edző: Machalek Attila
Gólszerzők: Fridrich (5.), Pál (25.), Boromisza (40.), ill. Büki (22.), Hosszú (25.), Tatai (29. – öngól), Bognár B. (34.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2020. november 30. 12:05