Utolsó mérkőzés
Balaton Bútor FCV
2
Kecskemét Futsal
3
2020. november 16.
#együttdobban

Kiélezett küzdelemben veszprémi továbbjutás

Az utolsó másodpercig nyitott volt a csütörtök esti futsal Magyar Kupa-találkozó a vendéglátó Veszprém és a Debrecen között. A csapatkapitánya nélkül felálló Fehér-csapat végül 3-2-re nyert és bejutott a negyeddöntőbe.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A legjobb nyolc közé jutásról döntött a futsal Magyar Kupa harmadik fordulója, melynek csütörtök esti rangadóján az NB I harmadik helyén álló Veszprém a negyedik Debrecent látta a vendégül. A Március 15. utcai sportcsarnokban a járványügyi szigortások miatt csak minden harmadik helyen ülhettek nézők, így a szokottnál jóval kevesebben szurkolhattak kedvenceik továbbjutásáért.

Ami korántsem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a hajdúságiak kiváló játékerőt képviselnek. Ráadásul Fehér Zsolt vezetőedző betegség, illetve sérülés miatt nem számíthatott Bognár Péterre és Tatai Józsefre sem. Utóbbi távollétében Boromisza Dániel viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Nagy elánnal kezdett a DEAC, az első percekben jobbára a veszprémi térfélen járt a játékszer, s az első védést is Spandlernek kellett bemutatnia. Egy gyors kontra végén Pál járt közel a gólszerzéshez, ám Krajcsi védett. Nem sokkal később pedig Bencsik Roland lökete szállt fölé. A 7. percben a válogatott Siska erőszakosan labdát szerzett az alapvonalnál, majd a kiváló ütemben érkező Szentes-Bíróhoz passzolt, aki védhetetlenül a hálóba bombázott (0-1).

Két perccel később Pál egyenlíthetett volna, akinek a kilencesről elengedett szabadrúgása a jobb kapufán csattant. A túloldalon Thiago lőtt közvetlenül a kapu előteréből, de Spandler jól zárta a szöget. Ismét a fekete mezesek veszélyeztettek: Szabó Lajos kétszer is nagy helyzetbe került, előbb Bencsiket találta telibe egy saroksúgás után, majd Spandler hárított vele szemben.

Öttel a szünet előtt Fehér Zsolt kért időt, intelmei pedig kifejezetten hatásosnak bizonyultak. Rutai többször is közel járt az egyenlítéshez, de nem tudta kellően pontosan befejezni az akciókat. A bakonyiak újonca aztán a 16. percben gyönyörű labdával találta meg a középen üresen helyezkedő Boromiszát, aki higgadtan a kapuba lőtt (1-1).

Alig egy perccel később pedig a vezetést is megszerezte a Balaton Bútor. Pál berúgását megszelidítve Komáromi tizenhat méterről hatalmas kapufát lőtt, a játékszer pedig Krajcsi hátáról a gólvonal mögé pattant (2-1). Rögtön a második felvonás elején egalizáltak a vendégek: Szentes-Bíró óriási gólt „ragasztott” a jobbfelsőbe (2-2). Kisvártatva Faragó tornáztatta meg Spandlert, aki szép mozdulattal védett.

Hamisítatlan kupameccset láthatott a publikum, amelyen mindkét fél bevetett mindent a siker érdekében. A 27. minutumban Komáromi szerzett labdát, Pálhoz passzolt, aki a kilenceséről megiramodva egészen az ellenfél kapujáig sprintelt, s lőtte ki a hosszú alsó sarkot (3-2). Mindkét oldalon záporoztak a lehetőség, s egy-egy újabb kapufát is feljegyezhettünk. A riválisnál Tóth, a mieinknél pedig Pál zörgette meg a lécet.

A hajrában hatalmas nyomás alá helyezte a hazai kaput az Elek-csapat, de a veszprémiek derekasan állták a sarat. A cívis városiak öt a négy elleni játéka sem vezetett sikerre, ugyanis hol a bakonyi védők szabadítottak fel önfeláldozóan, máskor pedig Spandler akadályozta meg az egyenlítést. Az utolsó percben jártunk, amikor úgy tűnt, hogy a hatoson belül Komáromi kezére pattant a játékszer, de a játékvezető sípja néma maradt.

Több gól már nem esett, a Veszprém hatalmas csatában jutott tovább a negyeddöntőbe.

Futsal Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 3-2 (2-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Kiss (Ibriksz, Nyeikta)
Veszprém: Spandler – Fridrich, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Sásdi (kapus), Cseresznyés, Palvek, Tar, Komáromi, Bencsik Á., Fellembek, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Krajcsi – Faragó, Szentes-Bíró, Siska, Kántor
Csere: Dobi (kapus), Tóth, Szabó L., Thiago Rácz, Berecz, Szabó J.
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Boromisza (16.), Komáromi (17.), Pál (27.), ill. Szentes-Bíró (7., 22.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Az utolsó pillanatig kiélezett csatát vívunk a DEAC-cal, amely kiválóan játszott ma. Nehéz mérkőzés volt, de úgy gondolom, hogy megérdemelten jutottunk tovább. Több sebből vérzünk, hiszen a vezérünk, Tatai, illetve Bognár is hiányzott ma. Továbbá több játékosom is sérüléssel és betegséggel bajlódott a közelmúltban. Éppen ezért úgy vélem, hogy a szív és az akarat döntött ma a javunkra. Mindenkinek köszönöm a munkáját, a B-középnek pedig a buzdítást.

Elek Gergő: – A Veszprém ismét játékvezetői segítséggel nyert ellenünk.

futsalveszprem.hu
2020. november 6. 19:24