Az ősz hazai rangadója: a címvédővel csap össze a Veszprém

Újabb kőkemény erőpróba vár a futsal NB I-ben a Balaton Bútor FC Veszprémre, amely vasárnap (16.15) a címvédő, a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt Berettyóújfalut fogadja.

Szerző: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A hétvégén zárul az első osztályú futsalbajnokság alapszakaszának első köre, amelyben a második helyen álló Veszprém a harmadik Berettyóújfalut fogadja. Érdekesség, hogy az eddigi nyolc forduló során mindkét gárda huszonegy pontot gyűjtött, a mieink eggyel jobb – plusz tizennyolcas – gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a címvédőt. Hét-hét győzelme mellett mindkét gárda egyetlen vereséget számlál, méghozzá a veretlenül listavezető Haladás ellen.

A kísértetiesen hasonló mérleg ellenére a négyszeres bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes Berettyó a párharc esélyese, amely a Bajnokok Ligája selejtezőjében a grúz Tbilisi State University csapatával játszik majd november végén.

Nagyon szeretek olyan csapatok ellen készülni, amelyek papíron erősebbek nálunk. Nehéz mérkőzésre számítok, de szeretnénk a lehető legtöbbet profitálni belőle. Hosszú a szezon, az ilyen találkozók segítik a gárdánkat, hogy erősebbé váljon

– beszélt várakozásairól Fehér Zsolt a vehir.hu érdeklődésére.

A Balaton Bútor vezetőedzője szerint a légiósokkal megerősített Berettyóújfalu a játék minden elemében erős, de jó védekezéssel, veszélyes kontrákkal és pontrúgásokkal együttese képes lehet a bravúrra.

Sok külföldi kiválóság, számos magyar válogatott játékos, külföldi edző. Sorolhatnám az erényeiket, de nekünk is remek játékosaink vannak, akik vasárnap a szívüket lelküket ki fogják tenni a pályára azért, hogy itthon tartsák a három bajnoki pontot. Végig koncentráltaknak kell lennünk, nem fér bele egyetlen egy pillanatnyi kihagyás sem, mert azokat ellenfelünk könyörtelenül kihasználja. Amennyiben jól tudunk védekezni, a kontráinkat, a pontrúgásainkat jól érvényesítjük, nyerhetünk. Eddig is az utolsó pillanatig mentünk, harcoltunk a győzelemért, nem lesz ez másképp vasárnap sem.

A vasárnap 16.15-kor kezdődő találkozót az M4 Sport+ élőben közvetíti a Március 15. utcai sportcsarnokból.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2020. október 30. 16:16