Kölcsönös tisztelet, alázatos munka

A futsal NB I-ben egyedüliként százszázalékos Balaton Bútor FC Veszprém hétfőn (18.30) az újabb győzelem reményében a jó erőkből álló DEAC gárdáját látja vendégül.

Pazar rajtot vett a Balaton Bútor FC Veszprém az első osztályú futsalbajnokságban. Fehér Zsolt legénysége sorrendben a Kecskemét vendégeként (2-5), majd hazai pályán a Nyírgyulaj ellen is nyerni tudott (2-1), ezt követően pedig egyaránt idegenben verte a Dunaferr (1-4) és a Ferencváros együttesét (0-5).

A bakonyiak egyedüli csapatként százszázalékosak az élvonalban, a bajnokság pénteki szuperrangadóján ugyanis a Haladás 2-1-re nyerni tudott a címvédő, ez idáig szintén hibátlan Berettyóújfalu vendégeként. A sikeres szereplés hátteréről a Veszprém nyáron kinevezett vezetőedzője beszélt a vehir.hu érdeklődésére.

Az egyik legfontosabb tényező az egymás felé mutatott kölcsönös tisztelet, illetve az alázatos munka. Minden nap dolgozunk. Sőt, előfordul, hogy egy nap háromszor is együtt van a társaság: reggel edzünk, délután videózunk, majd ezt követően újra tréningezünk. A fiúk nyitottak az új dolgokra, amelyeket eddig sikerrel építettünk be a csapat játékrendszerébe. Mindenki éhes a sikerre és mindenki győzni akar. Megvannak a személyes beszélgetések is, hiszen érdekel a játékosaim véleménye, meglátása

– fogalmazott Fehér Zsolt, aki elmondása szerint gyorsan beilleszkedett az egyesület mindennapjaiba. Kiválóan érzi magát a királynék városában, a klubvezetőkkel és a játékosaival egyaránt remek kapcsolatot ápol.  

Utóbbit bizonyítja, hogy a szakember a hét elején a tanítványaival együtt indult útnak Szombathelyre, hogy a 3-2-es hazai sikerrel végződő Haladás–DEAC találkozón testközelből térképezze fel soron következő két ellenfelét.

Úgy indult, hogy csak én megyek, de amikor a játékosok meghallották, hogy készülök Szombathelyre, azonnal jelezték, hogy ők is velem tartanának. Nagyon pozitív dolognak tartom ezt. Ugyanis maradhattak volna, pihenhettek volna, de mégis úgy döntöttek, érdekli őket a következő két ellenfelünk játéka.

A következő körben – hétfő, 18.30 – tehát a Debrecen látogat a Március 15. utcai csarnokba. A hajdúságiak eddigi mérlege ötvenszázalékos: a Haladás mellett ugyanis a Berettyóújfalutól is szoros vereséget szenvedtek, a Nyírgyulajt és az FTC-t azonban könnyedén verték.

A futsal élvonalban négy forduló után listavezető, százszázalékos mutatóval jeleskedő Balaton Bútor FC Veszprém csütörtökön kora délután hivatalos weboldalán tudatta, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hazai mérkőzéseire egészségügyi protokollt vezet be hétfőtől egészen visszavonásig.

Az idei DEAC egy olyan csapat, amely mindenki ellen győzelmi eséllyel léphet pályára. Nagyon jól sikerült erősíteniük, válogatott játékost igazoltak, illetve van két nagyon jó brazil légiósuk is. Gyors, fiatal csapat, amely villámgyorsan kontrázik, védekezésben pedig agresszív. Egyértelmű célunk, hogy itthon tartsuk mindhárom bajnoki pontot. A legutóbbi négy meccsünkből háromszor is idegenben szerepeltünk. Plusz önbizalmat ad nekünk, hogy hazai környezetben, a szurkolóink előtt játszhatunk

– nyomatékosította Fehér Zsolt.

Rossz hír, hogy a Nyírgyulaj és a Dunaferr ellen egyaránt betaláló Boromisza Dániel térdsérülést szenvedett az FTC elleni bajnoki, így hétfőn biztosan nem állhat a stáb rendelkezésére. A többiek viszont mindannyian hadra foghatóak lesznek.

Forrás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2020. szeptember 26. 13:06