Kettős siker az Aramis ellen!

Szombaton elrajtolt a futsal élvonal idei kiírása két korosztályban is: U17-es és U20-as csapatunk hazai környezetben fogadta a budaörsi Aramis együttesét.

Németh Gábor elmondta, a fiatalok minden kérést betartva, szinte tökéletesen meccseltek. A vezetőedző kiemelte a kapusuk, Szabó teljesítményét, aki bravúros védéseivel oroszlánrészt vállalt a győzelemben.

Fiú futsal NB I U20 Nyugati csoport, 1. forduló:
Veszprém U17 – Aramis U17 4-2
Veszprémi gólszerzők: Kiss, Takács, Szentes, Palvek.


Weisz Zoltán hangsúlyozta, szervezetten, fegyelmezetten játszottak a tanítványai. A vezetőedző hozzátette, a lelkes, harcos védekezésnek és kiváló kapusteljesítménynek köszönhetően sikerült végül megtartaniuk előnyüket.

Fiú futsal NB I U17 Nyugati csoport, 1. forduló:
Veszprém U17 – Aramis U17 5-4
Veszprémi gólszerzők: Bognár (2), Lengyel, Kovács, Molnár.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom Thiago utolsó másodperces bombájával megőriztük veretlenségünket Idegenben szerzett ponttal folytatta menetelését a listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém: Marko Perics együttese 2-2-es döntetlent játszott a Nyírbátor B-KERÉP otthonában a férfi futsal NB I 20. fordulójában, így a címvédő húsz bajnoki után is őrzi veretlenségét. elolvasom
2020. szeptember 19. 19:16