nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
PTE-PEAC
2024. április 3.
Utolsó mérkőzés
PTE-PEAC
1
1. FC VESZPRÉM
5
tegnap
#együttdobban

Új név, újabb győzelem

A veszprémi futsalcsapat – immáron Balaton Bútor FC Veszprém néven – küzdelmes mérkőzésen 2-1-es győzelmet aratott a vendég Nyírgyulaj felett az NB I hétfői játéknapján.

A koronavírus-járvány márciusi kirobbanása óta először lépett pályára saját közönsége előtt a veszprémi futsalcsapat, amely hétfőn (18.30) a Nyírgyulajt látta vendégül az NB I második fordulójában.

Szeptember 7. azonban nem csak ebből a szempontból tekinthető mérföldkőnek a veszprémi futsal életében, a találkozót megelőzően ugyanis a klub – a sajtónyilvánosság előtt – névadó szponzori szerződést kötött a Balaton Bútor Kft.-vel. A csapat így mostantól Balaton Bútor FC Veszprém néven szerepel.

Fehér Zsolt számára is minden bizonnyal emlékezetes lesz a találkozó, hiszen a gárda élére nyáron érkező tréner első alkalommal foglalhatta el a hazai kispadot a Március 15. utcai csarnokban. Az új szerzemények – Pál Patrik, Fridrich Dávid, Rutai Balázs és Sásdi Bálint – szintén első hazai találkozójukra készültek.

Az egyesület a találkozót megelőzően ünnepélyesen elbúcsúztatta korábbi első számú kapusát, Schmidmajer Ádámot, illetve visszavonuló klasszisát, Gyurcsányi Zsoltot. A két közönségkedvenc tevékeny részese volt az FCV eddigi legnagyobb sikerének, a bajnoki bronz- és a Magyar Kupa-ezüstéremnek.

Ami a mérkőzést illeti, ellentétes előjellel várták a felek a csatát, hiszen a mieink a nyitó körben 5-2-re nyertek Kecskeméten, a nyírségiek viszont hazai pályán 9-4-re alulmaradtak a Debrecennel szemben.

A Veszprém hatalmas elánnal kezdett, már az első percekben érezni lehetett, hogy a gárda bizonyítani szeretne a majd’ ezres publikumnak. A 3. percben Rutai közel járt a gólszerzéshez, de Opre nagy helyzetben védeni tudott. Nem sokkal később már a rutinos kapus sem segíthetett az övéin. Rutai szabadrúgása a hosszú oldalon helyezkedő Tatait találta meg, aki közelről a hálóba lőtt.

A bakonyiak kapujukhoz szögezték riválisukat, ami eredményre is vezetett: az előkészítésben ismét Rutai jeleskedett, a gólt pedig Boromisza jegyezte (2-0). A folytatásban kiegyenlítettebb játékot láthattak a drukkerek. A Nyírgyulaj többet birtokolta a labdát, de igazi helyzetet nem sikerült kialakítania.

Hattal a szünet előtt Orosz vihette egy az egyben a labdát Spandlerre, ám a veszprémi kapus jó ütemben mozdult ki kapujából és tisztázni tudott. A túloldalon Tatai duplázhatott volna, a középre tartó lövését védeni tudta Opre.

A hajrában a Nyírgyulaj tudott nyomást gyakorolni vendéglátóira. Igaz, továbbra is nagyobb lehetőség nélkül, a távoli lövéseket pedig könnyű szerrel védte Spandler. Nagy helyzet éppenséggel a mieink előtt adódott, akik létszámfölényben vezethettek gyors kontrát, de Pál elhibázta a lehetőséget.

Öt perc telt el a második felvonásból, s máris öt a négy elleni játékra váltottak a vendégek. Ismét a veszprémiek lőhettek volna, ám Bognár ordító helyzetben a kapu fölé lőtt. Kisvártatva Tatai tüzelt éles szögből, Opre jól zárta a rövid oldalt.

A rivális játékosai mindent elkövetettek a szépítésért, többször is próbára tették Spandler reflexeit, aki nagyszerűen állta a sarat. A Lovas-csapat szinte az egész második játékrészt vészkapussal játszotta végig, Tataiék hősiesen védekeztek.

Öt perc volt már csak vissza a találkozóból, amikor Pál labdát szerzett, majd a saját térfeléről az üres kapu mellé ívelt. Ekkor összejött a szépítés a másik térfélen: Vass nagy bombájával megnyílt a lehetőség a vendégek számára a pontszerzésre (2-1). S valóban egyenlíthettek volna is, ám Lapa az utolsó percben a kimozduló Spandler mellett az üres kapu mellé lőtt.  

Az állás már nem változott, a Balaton Bútor FC Veszprém idénybeli második bajnokiján második győzelmét aratta.

Futsal NB I, 2. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE 2-1 (2-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Farkas (Ibriksz, Héra).
Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza D., Rutai.
Csere: Sásdi (kapus), Palvek, Fridrich, Tar, Bognár P., Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Nyírgyulaj: Opre – Vlasovics, Kondás, Csoma, Lapa.
Csere: Dobó, Szabó Á., Vass O., Orosz, Nagy B., Hajdu, Harmati, Nahornyi, Domokos.
Vezetőedző: Lovas Norbert.
Gólszerzők: Tatai (6.), Boromisza (7.), ill. Vass O. (36.).

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Azt kaptam a találkozótól, amit vártam. Elmondtam, hogy nem szabad a nyírségiek nagyarányú hazai vereségéből kiindulni, mert igenis jó csapatot alkotnak. A második játékrészben több alkalommal is eldönthettük volna a találkozó sorsát, de az üres kapus helyzetekkel nem boldogultunk. Nagyon örülünk a győzelemnek, a célunk a felsőházba jutás.

Lovas Norbert: – Hatalmas zakó után érkeztünk Veszprémbe. Próbáltunk rendezni a védekezésünket, de ezen a területen még van feladatunk, hiszen buta, elkerülhető gólokat kaptunk. A második félidőben váltottunk, próbálkoztunk az öt a négy elleni játékkal. Véleményem szerint ez sikeresnek bizonyult, bár a Veszprémnek volt három helyzete is, amelyekkel azonnal eldönthette volna a három pont sorsát. Az utolsó percben üres kapura sem tudtuk belőni a helyzetünket, ezt a gátat kell áttörnünk az eredményesebb szerepléshez.

futsalveszprem.hu
2020. szeptember 8. 8:11