Kecskeméten kezdjük a bajnokságot

Elkészült a futsal NB I sorsolása: csapatunk augusztus 31-én Kecskeméten vág neki az új idénynek.

A hazai futsalbajnokságok a koronavírus-járvány miatt idő előtt értek véget tavasszal, de több mint öt hónapos kényszerpihenő után augusztus 28-án a futsalban is újraindul az élet. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségi döntésével összhangban a férfi NB I-ben ugyanazok a csapatok kaptak indulási jogot a 2020-2021-es idényben, mint az előző évadban. Egyedüli változás, hogy a Rubeola FC Csömör és a tavaly az NB II-ben szereplő Újpest Futsal nyáron egyesült, és Újpest RFC néven indul el az új idényben – számolt be az mlsz.hu.

A bajnokság lebonyolítása nem változik az előző kiíráshoz képest: a 18 fordulós alapszakaszt követően az első öt csapat a felsőházban, a második öt csapat az alsóházban folytatja szereplését. A rájátszás végeztével a felsőház első két helyezettje három nyert meccsig zajló párharcban dönt a bajnoki aranyról, a harmadik és a negyedik pedig a bronzéremért küzd meg egymással. Az alsóház utolsó két csapata kiesik az NB II-be.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2020. augusztus 16. 22:00