Szerb válogatottal és két brazil futsalossal erősített a Veszprém

Egyelőre a 2019/2020-as idény végéig három külföldi játékossal kötött szerződést városunk élvonalbeli futsalcsapata, az 1. FC Veszprém. A 20, illetve 26 esztendős brazil, valamint a 21 éves szerb válogatott futsalos támadásban és védekezésben egyaránt bevethető lesz.

Kedden késő délután a Március 15. utcai sportcsarnokban tartott hivatalos sajtótájékoztatót városunk élvonalbeli futsalcsapata, hogy bemutathassa újonnan igazolt játékosait. Az eseményen Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője, Frank Tamás, a bakonyi klub vezetőedzője, valamint Ovádi Péter társadalmi elnök is jelen volt a két brazil légiós, Caio Matheus és Raimundo Junior mellett.

Rajki Tamástól, az 1. FCV ügyvezető igazgatójától megtudhattuk, hogy komoly egyeztetés előzte meg a légiósok érkezését. A klub jelenlegi helyzetét ismerve azonban teljes egyetértés mellett hozták meg ezt a döntést. A vezető hozzátette, hogy magyar futsalost amúgy sem lett volna könnyű igazolniuk, ugyanis félévkor a rivális csapatok csak komoly összegek ellenében hajlandóak megválni játékosaiktól.

Caio Matheus a másodosztályból, míg Raimundo Junior egyenesen a brazil élvonalból érkezett a bakonyi megyeszékhelyre: mindketten az idény végéig kötötték szerződésüket. Akárcsak a 21 éves szerb Milosavjevics Lazar, aki szintén hazája első osztályú bajnokságából érkezett városunkba, de válogatottbeli elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a sajtótájékoztatón.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő az egész város nevében hangsúlyozta, büszkék arra, hogy ez az egykor még kicsi klub kilenc év alatt meghatározó egyesületévé vált Veszprémnek. A társadalmi elnök hozzátette, a vezetőség tagjaival karöltve eddig is, s ezután mindent megtettek, s meg is tesznek majd, hogy kiszolgálják a szurkolókat. Megjegyezte, hogy a tavalyi sikeres év után a jelenlegi idényben természetesen volt hiányérzetük. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új igazolások segítségével a jövőbe vezető út első alapkövét tudják letenni, hogy elindulhassanak az újabb álmok irányába.

Frank Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője hangsúlyozta, tisztában van azzal, hogy a gárda jelenlegi helyzete nem túl rózsás. Azonban reményét fejezte ki, hogy az újonnan igazolt légiós játékosok segítségére válnak majd az egyesületnek a rájátszásban.

A vehir.hu kérdésére Caio, valamint Raimundo is nyomatékosította, hogy komoly tervekkel, valamint nagy örömmel érkeztek a királynék városába, ahol már most kellemesen érzik magukat. Előbbi, 20 éves játékos a 88-ast, míg utóbbi, 26 esztendős tehetség a 47-es számú mezt fogja viselni.

A tavalyi idényben Magyar Kupa-ezüstérmet, valamint bajnoki bronzérmet szerző veszprémi alakulat a jelenlegi évadban a tíz csapatos bajnokság nyolcadik helyén áll. Komáromiék alsóházi szereplése biztos, a kupasorozatban viszont előnnyel szállhatnak harcba. A Csömör elleni, négyes döntőt érő találkozót február 7-én, pénteken 18.30-kor rendezik a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahová a belépés természetesen ingyenes lesz.

Tatai József és társai a bajnokságban legközelebb kissé szokatlan időben, február 11-én, kedden 16.45 órakor szerepelnek. Ellenfeleik nem mások, mint az exveszprémi Madarász János fővárosi zöld-fehér futsalosai, a ferencvárosiak lesznek. Az összecsapás valóban parázs derbinek ígérkezik, a hazai mérkőzést éppen ezért a Magyar Televízió M4 Sport csatornája is élőben közvetíti majd.

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2020. január 29. 0:27