Tatai József: Először magunkat kell legyőznünk!

Kár szépíteni: négy meccsből négyet elveszítettünk, ez magáért beszél. Azonban együtt estünk bele ebbe a gödörbe, kimászni is csak együtt tudunk – hangsúlyozta a tavalyi idény gólkirálya, az élvonalbeli 1. FCV csapatkapitánya, Tatai József.

Üljünk le egy pillanatra, vegyünk egy mély levegőt és emlékezzünk vissza életünk korábbi szakaszaira. Ha valóban őszinték szeretnénk lenni, akkor mindannyian pontosan tudjuk, hogy olykor szembe kellett néznünk olyan pillanatokkal, amelyekben bárhogy is, bármivel próbálkoztunk, egyszerűen nem járhattunk sikerrel.

Adódik a kérdés: vajon miért? Miért nem fogan meg a gyermek, amikor szerető családba várnák? Miért nem sikerül a fiatalnak a felelet, amikor azt megelőző nap csak arra készült? Miért pont akkor hibázunk felnőttként, amikor a főnökünk ott „csüng” a nyakunkon?

Egyszerű a válasz: azért mert túlságosan is akarjuk. Súlyt, nyomást helyezünk a saját vállainkra ahelyett, hogy szívből, könnyedén tennénk a dolgunk: azt amiben egyébként a legjobbak vagyunk. Ebben a cipőben topog egyelőre sajnos városunk NB I-es alakulata, az 1. Futsal Club Veszprém is. – Kár szépíteni: négy meccsből négyet elveszítettünk, ez magáért beszél – hangsúlyozta Tatai József, a bakonyiak csapatkapitánya a vehirsport.hu megkeresésére.

Ugyanis még ha fáj is kimondani, a tavalyi idényben bajnoki bronzérmet és kupaezüstöt szerző együttes a mennyből a pokolba jutott: fennállása leggyengébb idénykezdését produkálta azzal, hogy négy lejátszott mérkőzés után nem szerzett pontot. – Higgyék el, eleget törtem már magam ezen, nem egy álmatlan éjszakám volt amiatt, hogy az idei bajnokságban egyelőre az utolsó helyen, nulla ponttal állunk – felelte nagyokat sóhajtva Tatai.

Tatai Józsefék hétfőn este a budaörsi Aramis csapata ellen szenvedték el negyedik vereségüket, amely együttest egyébként az újdonsült veszprémi szakvezető, Frank Tamás több mint tíz évig szolgált ki előbb játékosként, utóbb játékos-edzőként. A hetes számú mez tulajdonosa hangsúlyozta, csapattársaival együtt vakon, feltétel nélkül bíznak az új trénerben.

– Elképesztő az a fajta profizmus, amit a klubunkba magával hozott... Odafigyel egytől egyig mindegyikőnkre, kommunikál, kikéri a véleményünket, s nem utolsósorban elnézést kér, ha úgy érzi, hogy nem járt el jól. Hétfőn azonban mi hibáztunk... – jegyezte meg a tavalyi idény legeredményesebb játékosa.

– Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet ezzel takarózni, de higgyék el, úgy érzem, ennek a csapatnak jelenleg időre és türelemre van szüksége. Új edzőink, tehetséges, de fiatal játékosaink lettek... Együtt estünk bele ebbe a gödörbe, kimászni is csak együtt tudunk... Mindenki magába néz, s lelkiismerettel teszi a dolgát a továbbiakban – ígérte meg.

– Az ultráinktól pedig azt szeretném kérni, amellett, hogy megértem, ha megremegett bennünk a bizalmuk, hogy jöjjenek akár le egy edzésre, ha idejük engedi, hogy valójában is szembesülhessenek azzal a munkával, amit végzünk. S kerüljünk oda vissza együtt, ahol a tavalyi idény végén ragyogtunk – zárta a beszélgetést a helyi gyermekek szemében példakép Tatai „Jocó”.

Rajki Tamás

További cikkek

„Amit ígértünk, azt mindig betartottuk!” – VEHIR.HU Futsal Veszprém A magyar bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém telt házas, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot rendezett pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok dísztermében, amely során a klub vezetői, szakmai stábja és a csapatkapitány is hiánytalanul válaszolt a jelenlévők kérdéseire. elolvasom Új vezetőedző, új szemlélet – felkészül a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém a szerb Marko Peric irányításával megkezdte felkészülését a történelmi, Bajnokok Ligája-szerepléssel kiegészített 2025/2026-os idényre. elolvasom Köszöntünk Veszprémben, Marko Peric! A szerb válogatott korábbi csapatkapitánya, aki játékosként hazája mellett Azerbajdzsánban és Grúziában is bajnoki címet ünnepelhetett, valamint Bajnokok Ligája-bronzérmet is szerzett, Marko Peric az új vezetőedzőnk. elolvasom Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom
2019. szeptember 24. 9:47