Frank Tamás: Át kell szakítani a gátakat!

Első győzelmére hajt az 1. Futsal Club Veszprém új vezetőedzője, Frank Tamás irányításával pénteken (18.30) a vendég Csömör ellen.

Mint arról a hét elején portálunk is beszámolt, a nyitó fordulóban a Debrecen vendéglátójaként elszenvedett vereség (2-4) után a Nyírgyulaj otthonában is kikapott (1-0) a Veszprém a futsal NB I-ben.

– A nyírségiek ellen mutatott játék sokkal jobb volt, mint amit a Debrecen ellen nyújtottunk. Jól kezdtünk, már az első félidőben is többször szemben álltunk Pallai kapussal, de rendre rossz döntéseket hoztunk. A második játékrészben emberelőnybe kerültünk, de négy a három, illetve a végjátékban öt a négy ellen sem tudtunk betalálni. Rúgott gól nélkül pedig nem lehet mérkőzést nyerni. Aztán az ukrán Vlasovics egy extra megoldással eldöntötte a három pont sorsát. A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, de az sem mondom, hogy győzelem illetett volna meg bennünket – fogalmazott a vehirsport.hu szerdai érdeklődésére Frank Tamás, az 1. FCV nyáron kinevezett vezetőedzője, aki az eddigi eredménytelenség okairól is beszélt.

Frank TamásFrank Tamás

– Úgy érzem, hogy a túlzott akarás, görcsösség miatt nem sikerült még nyernünk. Igyekszünk azonban átszakítani ezt a gátat. Mindenki odateszi magát az edzéseken, s a mérkőzéseken is betartják a taktikát a fiúk. A problémák az egyéni hibákból adódnak. Remélem, hogy minél hamarabb összecsiszolódunk és elindulunk felfele. Tudom, hogy Veszprémben magasak az elvárások. Itt nagyon szeretik ezt a sportot, sokan szurkolnak a csapatnak. Biztosan türelmetlenek már a drukkereink. De higgyék el, én is így érzek. Szeretném, ha minél hamarabb győznénk – tette hozzá.

A budaörsi Aramis gárdájától érkező szakember emlékeztetett: Dávid Richárd és Márkus Gábor személyében két rutinos, NB I-es szinten jó játékos távozott az idény végén a mieinktől. Az újak beilleszkedéséhez pedig időre van szükség.

– Miklós Tamásnál érzek némi beilleszkedési nehézséget. Tama Ádám pedig még nagyon fiatal, ő egyértelműen a jövő embere. Nagyon sokat kell még fejlődnie, gondolkodásban gyorsulnia. Ugyanakkor a keret többi tagja is visszafogottabban teljesít egyelőre. Lehet, hogy azért, mert bizonyos dolgokat másképp kérek tőlük, s erre próbálnak összpontosítani – magyarázta a tréner, aki elismerően nyilatkozott a veszprémi lehetőségekről.

– A vezetőség abszolút partner a munkában. A játékosok lehetőségei magyar szinten kiválóak. A város nagyon tetszik. Bízom benne, hogy a játékosok elfogadtak. Én pedig egyre jobban megismerhetem őket meccsszituációkban is.

Erre kiváló alkalom lesz a pénteki (18.30), amikor is a Fradi ellen vereséggel, majd a Kecskeméttel ikszelő Csömör látogat a Március 15. utcai csarnokba. A bakonyiak célja nem is lehet más, mint megszerezni az első pontokat.

– Élükön a Horvát ikrekkel jól erősítettek a csömöriek a nyáron, akik egyébként is egy fiatal, dinamikus együttest alkotnak. Sajátos védekezési stílusuk van, amelyet az NB I-ben kevesen alkalmaznak. Erre készülünk, ehhez kell minél jobban alkalmazkodnunk. Emellett szeretném elérni, hogy a fiúk merjenek játszani, s tudatosítsák magukban, hogy nincsen probléma. Biztosan kellenek majd a jó egyéni teljesítmények, kapusbravúrok, extra megoldások. Egy biztos: mindent megteszünk az első győzelemért.

Rajki Tamás

További cikkek

Kiütéssel nyert a Vehír Veszprém: Lipl négyszer, Fellembek háromszor talált be A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 12-3-ra múlta felül a Kincsem Lovaspark Futsalt az NB I alapszakaszának péntek esti fordulójában. Lipl Noel négyszer, Fellembek Zétény háromszor volt eredményes. elolvasom Magabiztos győzelemmel rajtolt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-re nyert a H.O.P.E. Futsal vendégeként a férfi futsal NB I 2026/2027-es idényének péntek esti nyitófordulójában. elolvasom Edzésben a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém megkezdte felkészülését az NB I 2026/2027-es idényére. A klub két új játékos érkezését is bejelentette, miközben a szakmai stáb összetételére is fény derült. elolvasom BL-szereplés, Magyar Kupa-győzelem és bajnoki bronzérem: emlékezetes idényt zárt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-1-re legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának mindent eldöntő ötödik mérkőzésén. Marko Perics csapata így a BL-szereplést és a Magyar Kupa-győzelemet követően bajnoki bronzérmemmel búcsúztatta emlékezetes idényét. elolvasom Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom
2019. szeptember 24. 9:37