Vereséggel rajtoltak a futsalosok

Vendég mesterhármas és kapusgól, Tatai-dupla és számtalan elpuskázott veszprémi lehetőség mellett egy-egy piros lap is villant a futsal NB I hétfői nyitányán, amelyen a szervezett, szívós Debrecen mindhárom bajnoki pontot elvitte a bakonyi megyeszékhelyről.

Az előző kiírásban történelmi bronzérmet szerző Veszprém – immáron Frank Tamás irányításával – a hetedik helyen záró Debrecen ellen kezdte meg a futsal NB I 2019/2020-as kiírását hétfő este az új parkettaborítással ellátott Március 15. utcai csarnokban.

A bajnoki előtt a klub két búcsúzója, a kapusedző Schmidmajer Árpád és a gyúró Görgics Kálmán vehetett át emlékplakettet Ovádi Péter országgyűlési képviselőtől. A kezdőrúgást pedig az utánpótlás-válogatott veszprémi futsalos reménység, Mecséri Anna Sára végezte el.

A bakonyiak új szerzeményei közül a Győrből érkező U19-es válogatott Tama Ádám a kezdősorban kapott helyett. Bencsik Ádám remek ütemű labdaszerzését követően gyorsan helyzetbe is került a tehetség, de csak a kapu mellé tudta kotorni a játékszert. Kisvártatva a hajdúságiak is megvillantak: Schmidmajer hatástalanította egymás után Szentes és Kántor kísérletét is. Az előző évad gólkirálya, Tatai is helyzetbe került, de a középre tartó löketét könnyű szerrel védte Krajcsi.

Az előzetesen esélytelenebbnek tartott, jobbára fiatal játékosokból álló debreceniek abszolút felvették a versenyt a visszafogott kezdést produkáló bakonyiakkal. Több vendég lehetőség is kimaradt: előbb Bognár mentett a gólvonalról, majd Schmidmajer mutatott be újabb bravúrt.

Frank Tamás időkérése után aztán átvette a találkozó irányítását a házigazda. Bognár, Bencsik Roland, Tatai és Tar előtt is nagy lehetőség adódott, de egyikük sem tudott túljárni Krajcsi kapus eszén.

A legközelebb Boromisza Dániel állt a gólszerzéshez, akinek a lövését – kettővel a szünet előtt – a felső kapufára ütötte Krajcsi. Aztán a szünet előtt jött a hidegzuhany: egy szép szögletvariáció révén Tóth váratlanul vezetéshez juttatta a DEAC gárdáját (0-1).

Vendég lehetőségekkel indult a második felvonás, Schmidmajer reflexei is kellettek az eredmény tartásához. A gyors rohamok után ismét magához ragadta a kezdeményezést az 1. FCV, amelynek eredményeként Tatai a 24. percben egyenlíteni is tudott (1-1).

Sajnos hamar jött a válasz: két minutummal később Tóth Attila megpattanó lövése a hálóba csorgott (1-2).

Ez sem szegte a bajnoki bronzérmes kedvét, amely előtt nagy esély adódott, Szentest ugyanis kiállította a játékvezető. Nem sikerült azonban kihasználni az emberelőnyt. Sőt, egy gyors kontra végén Schmidmajer a hatoson kívül ütötte el a labdát a megiramodó Tóth elől, így ő is piros lapot kapott. A hazai emberelőnyből hamar emberhátrány lett, Tóth szinte azonnal matolta az újonc Klcsot (1-3).

A végjátékhoz közeledve kapujához szegezte vendégeit a Veszprém, amely öttel a lefújás előtt öt a négy elleni játékra váltott. Tatai és Boromisza főszereplésével valóságos tűzijátékot rendeztek a kék mezesek, de Krajcsi nagyszerűen állta a sarat. Sőt, a labdát kézből játékba hozva az üres kapuba bombázott (1-4).

Így is maradt még halvány esély a pontszerzésre, Tatai ugyanis szinte azonnal szépített (2-4). Továbbra is záporoztak a hazai lehetőségek, de a szervezetten futsalozó, szívósan védekező ellenfél hálója már érintetlen maradt.

A Frank-csapat egy hét múlva a Nyírgyulaj vendégeként javíthat, majd négy nappal később hazai pályán fogadja a Csömört.

Futsal NB I, 1. forduló:
1. FC Veszprém–Debreceni Egyetemi AC 2-4 (0-1)
Március 15. utcai csarnok, 600 néző. Vezette: Kovács G. (Wittner, Nyekita).
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Tama, Boromisza D., Bencsik Á. Csere: Klcso (kapus), Miklós, Tar, Gyurcsányi, Bognár P., Bencsik R. Vezetőedző: Frank Tamás.
Debrecen: Krajcsi – Szentes, Tóth A., Rácz, Varga D. Csere: Tóth B. (kapus), Somogyi, Nyeste, Kántor, Sustyák, Szabó L., Haraszti. Vezetőedző: Elek Gergő.
Gólszerzők: Tatai (24., 37.), ill. Tóth A. (20., 26., 31.), Krajcsi (36.).
Piros lap: Schmidmajer (29.), ill. Szentes (28.).

Edzői értékelések

Frank Tamás: – Nehézkes kezdés után felvettük a ritmust, s bár mindkét oldalon adódtak helyzetek, uraltuk a játékot. A második félidőben még inkább fölénybe kerültünk, teljesen felborult a pálya, ám a kiállítással nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Az a csapat, amely hazai környezetben ilyen sok lehetőséget kihagy, nem érdemel győzelmet.

Elek Gergő: – Az idény elején mindössze hat olyan játékossal kezdtük el a munkát, aki rendelkezett NB I-es tapasztalattal. Egyikük a felkészülés során, a másik a mostani találkozó második percében sérült meg, a harmadikat pedig kiállította a játékvezető. Így négy-öt, zömében 2001-es születésű fiatallal játszottuk végig a találkozót. Csúsztunk, másztunk, küzdöttünk, hajtottunk. Az utolsó tíz percben semmiféle futsalt nem tudtunk mutatni, de ma ez kellett a sikerhez. Nagyon remélem, hogy a győzelmünk után elhiszik a fiúk, hogy igenis van keresni valójuk az élvonalban. Kijelöltük magunknak az utat, hogy miként tudunk bennmaradni.

Balassa Gergő

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2019. augusztus 26. 22:32