Egy pontra olvadt az előnyünk!

A 23. fordulóban elszenvedtük 3. (!!!) vereségünket és így már csak 1 ponttal vezetjük a tabellát.

A Ferencvároshoz látogatott csapatunk a rájátszás első fordulójába. Sajnos az előjelek nem voltak biztatóak, hiszen Pálfi Robi eltiltás miatt, Hazuga Soma és Korcsmár Isti betegség miatt, míg Finta Peti a nagypályás csapat (VFC) programja miatt nem állt rendelkezésünkre.
Ennek ellenére remekül kezdtek a fiúk és a 3. percben megszereztük a vezetést Bényi Kálmi találatával. Izgalmas és közönségszórakoztató játékot láthattak a kilátogatók, de a 10. percben Tar Tomi remek egyéni akciója után Szabadfi Peti ismét a kapuba talált. A FTC nem erre számított és nagy rohamokat indított a kapunkra, de Kasza Viktor állta a sarat. A 15. percben egy eladott labdából szépíteni tudott a hazai csapat. A szabálytalanságok (nem teljes jogossággal) gyűltek az eredményjelzőn és a 18. percben megkapta a Fradi a tízméteresét, amit biztosan értékesített. A félidő így döntetlenre állt.
A második játékrészben sajnos bekövetkezett, amitől tartottunk és csapatunk fokozatosan fáradt, ami a játék képén is meglátszott. A 22. percben megszerezte a vezetést a Fradi (a bajnokság során először) és nem is engedte ki. Volt még pár lehetőségünk az egyenlítésre, de most nem volt szerencsénk. Hősiesen küzdött csapatunk, de látszott, hogy ez a mérkőzés nem nekünk áll. Kun Gábor további két találatával 6:2 arányban nyert a FTC.

Összességében a FTC megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, nekünk hiányoztak a sérültjeink. A bajnokság két hazai mérkőzéssel (Aramis, Keszthely) folytatódik és igyekszünk megtartani előnyünket a riválisainkkal szemben.

Csapat: Kasza Viktor - Weisz Zoltán, Tar Tamás, Bényi Kálmán, Szabadfi Péter,

Csere: Sárdi Máté, Vas Ferenc, Véber Balázs, Vingelman Tamás, Hazuga Soma, Csejtei János, Jakab László

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható.

Rajki Tamás

További cikkek

Hatodik bajnokiját is megnyerte a VEHIR Veszprém! A címvédő, listavezető veszprémi futsalcsapat könnyed, 7-1-es diadalt aratott a tehetséges fiatalokkal tűzdelt, de sereghajtó Haladás vendégeként a futsal NB I alapszakasz hatodik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom
2012. március 13. 8:51