nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Minden szuri után jut majd egy plüssállat

Ezernél is több plüssjátékkal, illetve jelentős pénzadománnyal is támogatta a Bébimentő Alapítványon keresztül a Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Centrumát az 1. Futsal Club Veszprém, karöltve több helyi civil szervezettel.

Amikor még egész picik voltunk, sokszor egy puszi is elég volt ahhoz, hogy szebbé varázsolják számunkra a világot. De mi tagadás, néha nekünk is szükségünk volt egy csöppnyi orvosságra.

Legyünk őszinték egymáshoz. „Nézett már gyerekszembe? Pár éves apróság szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi, felnőttek szoktunk. Kíváncsian. Mélyen. Édenkerti tekintet az. Zavartalan, békés.” Müller Péter szavai tökéletesen mutatnak rá világunk csodájára: a gyermekre, kinek lelke valósággal ragyog a tisztaságtól. De sajnos az egészségről ez nem mindig állítható... A királynék városának szervezetei azonban már nem egyszer bizonyították, hogy egy nemes cél érdekében szeretettel tudnak összefogni.

Nem történt ez másképp a közelmúltban sem: a beteg pici gyerekek gyógyulásáért több helyi civil szervezet – a Fidelitas, a Lélektér Alapítvány, a Polgári Kör, az Új Nemzedék, és a Vediök – adománygyűjtő akciót hirdetett a karácsonyi vásárban. Ehhez az önzetlen, szeretetteljes indíttatáshoz csatlakozott a múlt heti, Berettyóújfalu elleni rangadó előtt megtartott „Hozz magaddal egy plüssállatot” akcióval városunk élvonalbeli futsalcsapata, az 1. Futsal Club Veszprém is.

Rajki Tamás, az 1. FCV ügyvezetője a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályán kedd koradélután tartott adományátadó sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy hálával tartoznak szeretett szurkolóiknak, ugyanis a felhívás hatalmas sikerrel zárult: elmondása szerint több ezer plüssállat landolt a legutóbbi bajnoki mérkőzés kezdete előtt a Március 15. utcai sportcsarnok parkettáján.

Az ügyvezető emellett hozzátette, óriási büszkeséggel csatlakoztak a kezdeményezéshez, sőt, a plüssökön kívül 250 ezer forinttal is támogatják a Bébi­mentő Alapítványon keresztül a gyermekosztályt.

Az adományokat a szervezetek képviseletében jelenlévő személyek közösen adták át dr. Szabó Évanak, a Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Centrum vezető főorvosának.

A doktornő mindenekelőtt köszönetet mondott a kezdeményezésért, az adományokért, illetve az önzetlenségért. Hangsúlyozta, hogy a plüssök szintén hatalmas segítséget jelentenek nekik, ugyanis mosolyt csalnak a beteg gyermekek arcára.

– Higgyék el, egy fájó szuri után nagy öröm egy könnyeivel dacoló gyermeknek egy plüssállat. Természetesen, ha egy csöppség nagyon megkedveli valamelyik állatkát, szeretetettel neki adjuk – árulta el a főorvosnő, majd hozzátette, hogy a pénzadományért is mérhetetlenül hálásak: egy olyan automata vérnyomásmérő készülék vásárlását tervezik belőle, mellyel a jövőben lehetőségük nyílik majd a legkisebbeket is megvizsgálni.

Mit is nevezhetünk örömnek? Lehetetlen tökéletes választ adni. Ami biztos: egy beteg kisgyermek mosolyánál, nehezebb lenne pontosabban definiálni a választ.

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2019. január 17. 8:41