nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ARAMIS
VEHIR VESZPRÉM
2025. november 24.
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
4
MFA
2
2025. november 7.

Vérbeli rangadót nyert az 1. FCV

A mesterhármast szerző Tar mellett Komáromi, Tatai és Dávid is betalált – a veszprémi futsalcsapat hatalmas győzelmet aratott a bajnokaspiráns Haladás vendégeként hétfőn a futsal NB I-ben.

Mint arról a múlt héten beszámoltunk, magyar nemzeti együttes – a veszprémi Dávid Richárd, Komáromi Péter és Tatai József főszereplésével – tornagyőzelmet aratott Porecben. A válogatott küzdelmek után folytatódtak az NB I küzdelmei, méghozzá rangadóval, hiszen a negyedik helyen álló Veszprém a harmadik Haladásnál vizitált.

Álomszerűen kezdődött a mieink számára a hétfői bajnoki, hiszen Tar már az első percben betalált Matyi hálójába. A játékrész derekánál Komáromi duplázta meg a veszprémi előnyt, majd nem sokkal később a brazil Michel Melo szépített. Két percre rá ismét Tar volt eredményes, beállítva az 1-3-as félidei állást.

Fél óra elteltével – a házi gólkirály Tatai jóvoltából – már hárommal ment a Madarász-csapat. A hazaiak másik brazil légiósa, Da Silva Mendes is feliratkozott a gólszerzők közé, de többre már nem futotta együttese erejéből. A hajrában Tar harmadszor is betalált, majd Dávid állította be a végeredményt (2-6).

Az 1. FCV tehát megszerezte idénybeli első győzelmét. Jövő hétfőn (18.30) hazai környezetben, a Nyírgyulaj ellen szaporíthatja pontja számát a gárda. Előtte azonban a Magyar Kupában is vár feladat a veszprémiekre, akik szerdán Kazincbarcikára látogatnak.

Futsal NB I, 8. forduló:
Kútház Haladás VSE–1. FC Veszprém 2-6 (1-3)
Szombathely, Aréna Savaria. Vezette: Kovács B. (Farkas, Ibriksz).
Haladás: Matyi – Michel Melo, Simic, Dróth, Vas. Csere: Gyimesi (kapus), Sásdi, Hajmási, Horváth P. Sipos, Da Silva Mendes, Szakasics, Gerencsér, Németh Z. Vezetőedző: CVETANOVIC VLADAN
Veszprém: Spandler – Tatai, Tar, Komáromi, Gyurcsányi. Csere: Schmidmajer, Simon (kapus), Márkus, Dávid, Boromisza D., Bognár P., Bencsik Ádám, Bencsik R. Vezetőedző: MADARÁSZ JÁNOS
Gólszerzők: Michel Melo (12), Da Silva Mendes (32.), ill. Tar (1., 14., 37.), Komáromi (10.), Tatai (30.), Dávid (38.).

Edzői értékelés

Madarász János: – Ez a mérkőzés nemcsak papíron, a pályán is rangadó volt. Két remek csapat meccséből most mi jöttünk ki jól. Játékosaim káprázatos teljesítményt nyújtottak egyénileg is és csapatszinten is. Remélem, erről az útról már nem térünk le. További sok sikert a Szombathelynek.

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

Bognár duplázott, tovább írtuk a klubtörténeti rekordot A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém péntek este a Magyar Futsal Akadémiát fogadta a Március 15. utcai sportcsarnokban: a bakonyiak továbbra is megőrizték mutatójukat, miután 4-2-re győzték le fővárosi riválisukat. elolvasom Hadházi mesterhármasával hibátlanul várhatjuk az alapszakasz második körét A házigazda Vehír Veszprém 4-1-re nyert a harmadik helyen álló A'Studio Nyíregyháza ellen a férfi futsal NB I péntek esti rangadóján. A címvédő bakonyiak újabb fejezetet írtak klubtörténetükbe: mind a tizenegy bajnoki riválisukat felülmúlták, így listavezetőként, hibátlan mérleggel várhatják az alapszakasz második körét. elolvasom Tovább nőtt a klubtörténeti rekord: idei tizedik bajnokiját is megnyerte a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém néhány másodperccel a lefújás előtt Horváth Benedek bombájával idei tizedik bajnoki mérkőzésén is bezsebelte mindhárom pontot: Marko Perics tanítványai az MVFC Berettyóújfalu otthonában arattak 4-3-as győzelmet, tovább növelve a klub fennállásának leghosszabb idénynyitó győzelmi sorozatát. elolvasom Tízgólos meccsen nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém Kilenc fordulót követően is százszázalékos teljesítménnyel vezeti az első osztályú futsalbajnokság tabelláját a Veszprém. Marko Perics legénysége az első félidőben többször is hátrányból állt fel, a másodikban azonban már nem hagyott kétséget a győztes kilétét illetően. elolvasom Nyolcból nyolc – kiütéssel nyert a címvédő! A hibátlan mutatóval listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-0-s diadalt aratott az újonc HOPE Maglód vendégeként az NB I alapszakasz nyolcadik fordulójának hétfő esti mérkőzésén. elolvasom
2018. november 5. 22:35