Az ezüst is szépen csillog

A testvérvárosok futsaltornáján idén a felvidéki Nyitra csapatához került a győztesnek járó trófea, de az 1. FCV fiataljai sem szomorkodhattak, hiszen az előkelő második helyen zártak szombaton.

Az NB I-es 1. Futsal Club Veszprém október utolsó hétvégéjén immáron hetedszer látta vendégül testvérvárosai utánpótlás futsalgárdáit. Az őszi tanítási szünet kezdetén tehát közel száz utánpótláskorú futsalreménység találkozott, hogy egy nemzetközi futsalkupa keretein belül számot adjon a tudásából. A játék mellett egyébként városnézés és állatkerti látogatás is szerepelt a fiatalok programjában.

A tornának idén is a Március 15. utcai sportcsarnok biztosított otthont. A jó hangulatú mérkőzéseken remek egyéni teljesítményekkel, s trükkökkel rukkoltak elő a fiatalok, de már csapatszinten is megmutatkoztak a futsalos stílusjegyek az U13-as növendékek játékán.

A mezőnyt a Nyitra, a Passau, a Sepsiszentgyörgy és a Tarnów gárdája alkotta, akik mellett két hazai együttes, az 1. FC Veszprém és a VFC USE is bizonyíthatott. A két nap során körmérkőzéses rendszerben alakult ki a végső sorrend, így ténylegesen a legjobb alakulat, a felvidéki Nyitra vihette haza a trófeát. Ami nem teljesen igaz, ugyanis a szervezők ügyeltek rá, hogy senki se távozzon üres kézzel.

A Finta Péter vezette helyi futsalosok sem szomorkodhattak, ugyanis nagyszerű teljesítményt nyújtottak, s alig maradtak le a dobogó legfelső fokáról. A VFC USE növendékei szintén szép eredményt értek el, akik Fischer Norbert vezetésével egészen a negyedik helyig meneteltek. A két hazai gárda presztízscsatáját pedig előbbi nyerte 3-1-re.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevő csapatokat, s vezetőiket. Az 1. Futsal Club Veszprém társadalmi elnöke beszédében hangsúlyozta, a labdarúgás szeretete összehoz kicsiket, s nagyokat egyaránt. Reményét fejezte ki, hogy a jövő futsalgenerációjának segítő alapot tudnak nyújtani a nemzetközi futsalkupa rendszeres megrendezésével.

A díjakat az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője, Rajki Tamás, a klub utánpótlás szakmai vezetője, Finta Péter, valamint Ovádi Péter adta át. A programot követően számos résztvevő fejezte ki reményét, hogy jövőre ismét városunkba érkezhet, ugyanis olyan barátságok születtek, amelyeket ápolni kell.

A VII. Futsal Cup Veszprém végeredménye:

1. helyezett: Nyitra (Felvidék, Szlovákia)
2. helyezett: 1. Futsal Club Veszprém
3. helyezett: Tarnow (Lengyelország)
4. helyezett: Veszprém USE
5. helyezett: Sepsiszentgyörgy (Erdély, Románia)
6. helyezett: Passau (Németország)

A torna gólkirálya: Drogos Mikolaj (Tarnow)
A torna legjobb kapusa: Kristian Zabolnik (Nyitra)
Az 1. FCV legjobb játékosa: Juhász Márk
A VFC USE legobb játékosa: Sirhán Magor

Balassa Gergő

További cikkek

„Amit ígértünk, azt mindig betartottuk!” – VEHIR.HU Futsal Veszprém A magyar bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém telt házas, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot rendezett pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok dísztermében, amely során a klub vezetői, szakmai stábja és a csapatkapitány is hiánytalanul válaszolt a jelenlévők kérdéseire. elolvasom Új vezetőedző, új szemlélet – felkészül a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém a szerb Marko Peric irányításával megkezdte felkészülését a történelmi, Bajnokok Ligája-szerepléssel kiegészített 2025/2026-os idényre. elolvasom Köszöntünk Veszprémben, Marko Peric! A szerb válogatott korábbi csapatkapitánya, aki játékosként hazája mellett Azerbajdzsánban és Grúziában is bajnoki címet ünnepelhetett, valamint Bajnokok Ligája-bronzérmet is szerzett, Marko Peric az új vezetőedzőnk. elolvasom Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom
2018. október 29. 11:07