Az élről várjuk a rangadót!

Remek második félidei játékkal visszavágott csapatunk a jó erőkből álló KHSC-Viktória Sportnak.

Nagyszerűen kezdődött a mérkőzés, a 3. percben Szabadfi Peti szép lefordulás után talált a hálóba. A hazaiak több kontratámadást vezetve veszélyeztették kapunkat és a 6. percben sikerült egyenlíteniük. Csapatunk ettől kissé megzavarodott, melynek eredménye újabb két találatot szerzett a Keszthely, így 3:1-es hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.
A félidőben a vendégszurkolók kissé kedvüket szegve elemezgették az első félidei játékot és reménykedtek a folytatásban.
Szerencsére Németh mesternek sikerült rendet rakni a fejekben és csapatunk másik arcát mutatva kezdte meg a második játékrészt. Ennek bizonyítéka a 21. percben Weisz Zoli találata volt. Szabadfi Peti második góljával a 23. percben ledolgoztuk kétgólos hátrányunkat és ismét nyílttá tettük a mérkőzést. A jó iramú, izgalmas mérkőzésen pörögtek az események és a 24. percben ismét a hazaiaknál volt az előny, melyre Bényi Kálmi szabadrúgásból választolt. Finta Peti váratlan beadását a hazaiak védője továbbította a kapuba (öngól). Ez megtörte kissé a hazai csapatot és szerencsére Hazuga Soma találata bebiztosította győzelmünket.

Összességében rangadóhoz illő játékkal (mindkét fél részéről) a második félidei meggyőző játékunkkal sikerült az őszi vereségért visszavágnunk és a Ferencváros Vasas elleni győzelme végett az élről várjuk a nagy derbit. (FCV-Vasas 2012.02.27. 18 óra)
A Vasas ellen várunk mindenkit és számítunk a szurkolásotokra! Hajrá FCV!

Csapat: Kasza Viktor – Tar Tamás, Bényi Kálmán, Weisz Zoltán, Szabadfi Péter
Csere: Sárdi Máté, Pálfi Róbert, Hazuga Soma, Finta Péter, Vas Ferenc, Jakab László, Vingelman Tamás

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható.

A 20. forduló eredményei itt megtekinthetők.

Rajki Tamás

További cikkek

„Amit ígértünk, azt mindig betartottuk!” – VEHIR.HU Futsal Veszprém A magyar bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém telt házas, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot rendezett pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok dísztermében, amely során a klub vezetői, szakmai stábja és a csapatkapitány is hiánytalanul válaszolt a jelenlévők kérdéseire. elolvasom Új vezetőedző, új szemlélet – felkészül a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém a szerb Marko Peric irányításával megkezdte felkészülését a történelmi, Bajnokok Ligája-szerepléssel kiegészített 2025/2026-os idényre. elolvasom Köszöntünk Veszprémben, Marko Peric! A szerb válogatott korábbi csapatkapitánya, aki játékosként hazája mellett Azerbajdzsánban és Grúziában is bajnoki címet ünnepelhetett, valamint Bajnokok Ligája-bronzérmet is szerzett, Marko Peric az új vezetőedzőnk. elolvasom Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom
2012. február 21. 9:48