Háromból három – simán nyertek a futsalosok

Harmadik hazai mérkőzését is megnyerte az NB I-ben a veszprémi futsalcsapat, amely hétfőn az újonc Csömört fektette két vállra.

Sorozatban harmadik hazai meccsét játszotta a futsal élvonalban a két győzelemmel rajtoló Veszprém, mely a szintén veretlen, két döntetlennel kezdő Csömörrel csatázott hétfő este.

Az első néhány perc kiegyenlített játéka után fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását a Veszprém. Bognár és Tatai is próbára tette Varsányi kapus reflexeit, aki mindkétszer résen volt. A 4. percben aztán Dávid tüzelt távolról, a labda pedig a vendégek védőjén, Józsán irányt változtatva a hálóban kötött ki (1-0).

Az 1. FCV uralta a játékot, a kósza kontrákkal próbálkozó, bátortalanul futsalozó rivális keveset tudott megvalósítani elképzeléseiből. Egy alkalommal Maruzsi és Lódi játszott össze ügyesen, amely végén utóbbi lőhetett, de Spandler ezúttal is a helyén volt.

Kisvártatva gyönyörű akciót vezetett a házigazda: Tatai, Boromisza és újra Tatai volt a játékszer útja, amely a szép kényszerítőzés után védhetetlenül landolt a kapuban (2-0).

A folytatásban még inkább a Madarász-csapat dominált, de az egyértelmű fölény ellenére sem sikerült begyötörni a következő gólt. Hárommal a vége előtt Tatai kétszer is betalálhatott volna, de nem tudta becsapni Varsányi Áront. Az utolsó percben aztán a kapust is kicselezte a bakonyiak csapatkapitánya, ekkor viszont a mezőnyjátékos Varsányi Botond szabadított fel az utolsó pillanatban. Tar veszélyeztetett még fejjel, de az is kimaradt.

Ígéretes szabadrúgással kísérletezhetett a Rubeola a második felvonás elején, ám Tősér tíz méterről eleresztett löketét Spandler kiütötte. A folytatásban is nyomott a Veszprém, de hiányzott a pontosság a támadások eredményes befejezéséhez. Bencsik Roland keresztbe lőtt labdáját is csak az oldalhálóba juttatta Tatai. A 29. percben aztán megtört a jég, sokadik kísérletére Tatai mattolta a remeklő Varsányi Áront (3-0).

A neonzöld mezesek továbbra is hősiesen védekeztek, élükön Varsányi kapussal, aki többször is amolyan söprögető szerepben tisztázott. Három és fél perc volt vissza, amikor Beke révén váratlanul szépítettek a vendégek (3-1). Sőt, másodpercekkel később újabb életerős löket érkezett Spandler felé, aki ezúttal már védett.

Varsányi kapus egészen a mieink hatosáig merészkedett, ám labdát vesztett. Dávid nyargalhatott az üres kapu felé, de a lövése elakadt a védőjében. Kettővel a lefújás előtt aztán javított Dávid, ugyanis remek passzal kínálta meg Bencsik Rolandot, aki így beállította a 4-1-es végeredményt.

Futsal NB I, 3. forduló:
1. FC Veszprém–Rubeola FC Csömör 4-1 (2-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Farkas (Kubicsek, Sipos).
Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza D., Bognár, Bencsik Ádám. Csere: Schmidmajer, Simon (kapusok), Tar, Márkus, Komáromi, Dávid, Gyurcsányi, Varga Á, Bencsik R. Vezetőedző: Madarász János.
Csömör: Varsányi Á. – Nehéz, Maruzsi, Jenei, Husz. Csere: Németh M. (kapus), Tősér, Lódi, Fischer, Beke, Varsányi B., Víz, Józsa. Vezetőedző: Takó Csaba.
Gólszerzők: Józsa (4. – öngól), Tatai (8., 29), Bencsik (38.), ill. Beke (37.).

Edzői értékelések

Madarász János: – Végig uraltuk a mérkőzést, megérdemelten nyertünk. Csak elvétve kerültünk nehéz helyzetbe, azt is magunknak köszönhettünk, s nem annak, hogy az ellenfél megbontotta volna a védekezésünket. Ettől függetlenül elégedett vagyok, mert rengeteg ziccert dolgoztunk ki, s megvolt a kellő egyensúly a támadás és védekezés között.

Takó Csaba: – Bosszantó mérkőzésen vagyunk túl. Bátortalanul, visszafogottan kezdtünk, több lehetőséget is adtunk a Veszprémnek, hogy könnyű gólokat szerezzen. A második félidőben sokat változott a játékunk, de az eredményességünk ekkor sem javult. A Veszprém jobb csapat, előttünk jár, de szorosabb lehetett volna a találkozó.

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2018. szeptember 18. 0:36