Sima győzelemmel kezdte a rájátszást az 1. FCV

A veszprémi futsalcsapat fölényes sikert aratott a vendég Bőny ellen a futsal NB I rájátszásának első fordulójában.

A sorsolás szeszélye folytán a veszprémi futsalcsapat az ellen a Bőny ellen kezdte az NB I rájátszását, amelyet utolsó hazai alapszakaszbeli meccsén – Tatai mestermásával – legyőzött. A hatodik helyen záró bakonyiak három, a tizedik riválisuk pedig egy ponttal kezdett a „B” jelű ötösben. Fontos volt tehát, hogy a mieink leszakítsák hétfő esti vendégeiket, s tapadjanak a Győr, Haladás duóra.

Mint arról beszámoltunk, Boromisza Gábor és Tar Tamás is felépült sérülését követően. Madarász János vezetőedző azonban úgy ítélte meg, hogy egyikük sincs még százszázalékos állapotban, így nem kockáztatta meg a szereplésüket.

A vendégek birtokolták többet a játékszert a mérkőzés elején, de nem jelentettek nagy veszélyt Schmidmajer kapujára. Az első nagy lehetőséget aztán hazai oldalon jegyezhettük fel a 3. percben, Tatai lövése kevéssel kerülte el a kaput.

A Madarász-csapat átvette a mérkőzés irányítását, előbb Apatini löketét hatástalanította Balikó, majd Bognár maradt le centikkel Tatai keresztbe lőtt labdájáról. A játékrész felénél is hasonló helyzet alakult ki: ezúttal Tatai nem talált kaput közelről Fehér átadásából.

A 13. percben Püspök lehetősége maradt ki, Madarász János meg is elégelte a látottakat, s magához rendelte az övéit.

Három perc volt vissza, amikor Schmidmajer luftot rúgott egy hazagurításnál, majd nagy igyekezetében elhúzta az ellenfél játékosának lábát, amiért azonnal pirosat kapott. Két percig tehát emberelőnyben futballozhattak a kisalföldiek, mégis a mienk előtt adódott nagy lehetőség. Tatai vezethetett gyors kontrát, de a végén pontatlanul célzott. Kisvártatva ismét a bakonyiak házi gólkirálya volt a főszereplő, miután blokkolta az exveszprémi Vas lövését.

A vendéglátó kivédekezte az emberhátrányt. Sőt, nem sokkal később a vezetést is megszerezte: Bognár nagyszerűen tálalt Tatai elé, aki előbb a kapufát találta el, a kipattanót aztán a hálóba sodorta (1-0).

Noha a Bőnynek kellett futnia az eredmény után, a játékukon ez nem látszott meg – a védekezésre berendezkedett gárda nem jelentett veszélyt a hazai kapura. A 24. percben Püspök előtt adott lehetőség, aki nem találta el a kaput. Kisvártatva aztán Bencsik és Fehér vezetett akciót, hatalmas kavarodás alakult ki a gólvonal előtt, melynek végén Fehér juttatta a gólvonal mögé a labdát (2-0).

A csereként beállt Spandler is hozzátette a magáét, Rajzinger kísérletét védte bravúrral.

A folytatásban is a Veszprém dominált, ami a 33. minutumban újabb gólt eredményezett, amikor is Boromisza Dániel hozta kihagyhatatlan helyzetbe Tatait (3-0).

Azonnal öt a négy elleni játékra váltott a Lódi-csapat, de ez a húzás sem jelentett túlzottan nagy veszélyt a mieinkre nézve. Sőt, öttel a vége előtt Bognár labdát szerzett, s a saját térfeléről az üres kapuba ívelt (4-0). A végén meg feljegyezhettünk egy Lódi-kapufát, ám ennél többre nem futotta a rivális erejéből.

Futsal NB I, rájátszás, B csoport, 1. forduló:
1. FC Veszprém–Bőny 4-0 (1-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Vass (Kubicsek, Janitz).
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Püspök, Bognár, Apatini. Csere: Spandler (kapus), Kellner, Fehér, Boromisza D., Ruzicska, Bencsik. Vezetőedző: Madarász János.
Bőny: Balikó – Vas, Zobák, Harnisch, Peczár. Csere: Kovács M. (kapus), Pinczés, Rajzinger, Nyíregyházky, Lódi, Mógor, Bogyó, Bieder. Játékos-edző: Lódi Tamás.
Gólszerzők: Tatai (19., 33.), Fehér (27.), Bognár (35.)
Piros lap: Schmidmajer (17.).

A csoport másik meccsén:
Haladás–Aramis 6-2 (2-2)

Edzői értékelések

Madarász János: – Nagyon elégedett vagyok a látottakkal. A mai mérkőzésen rengeteg olyan dolgot kaptam vissza, amiket az edzéseken gyakorlunk. Ziccerek sokaságát dolgoztuk ki, az elsőt nehezen lőttük be, a folytatásban azonban kiválóan teljesítettünk. Úgy vélem, nem volt benne a meccsben, hogy vereséget szenvedhetünk.

Lódi Tamás: – Nyerni szerettünk volna, a túlzott akarás azonban rányomta a bélyegét a játékunkra. Kiélezett helyzetekben rendre rossz döntéseket hoztunk. Új bajnokság kezdődött, sajnálom, hogy rosszul rajtoltunk. Messze van még a vége, de változtatásokra lesz szükségünk, hogy elérjük a céljainkat.

Balassa Gergő

További cikkek

Hatodik bajnokiját is megnyerte a VEHIR Veszprém! A címvédő, listavezető veszprémi futsalcsapat könnyed, 7-1-es diadalt aratott a tehetséges fiatalokkal tűzdelt, de sereghajtó Haladás vendégeként a futsal NB I alapszakasz hatodik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom
2018. március 27. 7:25