Életet menthet a csarnokban kihelyezett defibrillátor

Félautomata defibrillátort helyezett ki az 1. Futsal Club Veszprém a Március 15. úti sportcsarnok aulájában.

Az életmentő készüléket kedd délelőtt mutatták be a sajtónak. Az eszközt szükség esetén laikusok is használhatják, ugyanis pontos hangutasításokkal vezeti végig kezelőjét a teendőkön.

– A Március 15. utcai csarnok reneszánszát éli a futsalklubnak köszönhetően, ahol lassan már a Fotexes időket idéző hangulat köszön vissza a meccseken – jelentette ki a kedd délelőtti sajtótájékoztatón Ovádi Péter önkormányzati képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke. Mint mondta, a csarnokot más sportklubok is használják, nem is beszélve az épület másik szárnyában egy huszonöt méteres medencével működő uszodáról, ahol a Veszprémi Úszó Klub fiataljai edzenek nap mint nap. A létesítmény kihasználtsága miatt is nagyon fontos, hogy szükség esetén rendelkezésre álljon az azonnali segítség.

Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém elnöke kijelentette: egyesületüknek fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért is döntöttek úgy, hogy az aulában, mindenki által hozzáférhető helyen defibrillátort helyeznek el. Hozzátette: bízik benne, hogy a készüléket nem kell majd használni.

A sportcsarnok szomszédságában működő Jendrassik-Venesz középiskola diákjai is rendszeresen használják a létesítményt: a csarnokban tartják testnevelés óráikat, de a tanulók úszásoktatásban is részesülnek az uszodában. Az iskola igazgatója, Gulkai László elmondta, hogy a hétköznapokon diákok és pedagógusok használják az épületet, de a versenyeken, rendezvényeken szülők, hozzátartozók is nagy létszámban vannak jelen, így különösen indokolt az életmentő eszköz elhelyezése.

Balassa Gergő

További cikkek

Nemes küzdelem után magabiztosan nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában, péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom Győzelem szívvel, lélekkel! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. elolvasom Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom
2018. február 6. 16:29