nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Tizenegy gól és veszprémi vereség

Az esélyesebb veszprémiek pont nélkül távoztak a Debrecen otthonából a futsal NB I idei utolsó fordulójában.

Négy nappal az Aramis elleni nagyszerű diadalt követően újabb fellépés várt az élvonalban az ötödik helyen álló 1. FC Veszprémre, amely az utolsó előtti Debrecenhez látogatott.

Úgy tűnt, hogy a hosszú utazás nem kedvezett a mieink teljesítményének, hiszen az alakulat már az első percben kapitulált. A következő tizenöt perc nem hozott gólt, akkor aztán rögtön kettőt, mindkettőt a hazaiak szerezték. Tatai még a szünet előtt szépített, így 3-1-nél fordulhattak a felek.

A második felvonás első percét is kapott góllal kezdték a bakonyiak, elúszni látszottak a pontszerzési esélyek. Fél óra elteltével pedig végleg elszálltak, amikor újabb két gólt vágott a DEAC (6-1).

A hajrában még kozmetikázta az eredményt a Madarász-csapat: Tar duplázott és Püspök is betalált. A hajdúságiaknál végül Kántor is kettőig jutott, 7-4 lett a vége. A veszprémiek vereséggel zárták a 2017-es évet.

Futsal NB I, 11. forduló:
Debreceni Egyetemi AC–1. FC Veszprém 7-4 (3-1)
Debrecen, Egyetemi Sportcsarnok. Vezette: Szilágyi (Flinta, Takács).
Debrecen: Faragó – Kasuba, Esztergomi, Buka, Varga D. Csere: Dobi (kapus), Bun, Kántor, Sándor, Szabó P, Györfi. Vezetőedző: Elek Gergő.
Veszprém: Spandler – Tatai, Püspök, Boromisza G., Boromisza D. Csere: Schmidmajer (kapus), Ruzicska, Fehér, Tar, Apatini, Gregus, Kellner, Bognár P. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Kasuba (1.), Esztergomi (16.), Varga D. (17., 21.), Bun (29.), Kántor (31., 38), ill. Tatai (18.), Tar (36., 39), Püspök (40.).

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2017. december 15. 21:47