Értékes skalpot gyűjtöttek a futsalosok

A veszprémi futsalcsapat kétgólos hátrányból felállva, nagyot küzdve verte az előző kiírásban ezüstérmet szerző Dunaferrt az NB I hétfői meccsén.

Igencsak nehéz feladat várt a veszprémi futsalcsapatra, amely az élvonal 9. fordulójában az előző kiírás ezüstérmesét, a jelenleg harmadik helyen álló Dunaferrt fogadta. A mieink bár két győzelemmel rajtoltak, legutóbbi öt meccsükön négyszer is kikaptak. Igaz, ezek mindegyikét idegenben játszották, hazai pályán eddigi mindkét meccsüket megnyerték.

Az egyébként is szűk kerettel dolgozó Madarász János dolgát tovább nehezítette, hogy Püspök Péter játékára eltiltás, Gregus Richárdéra pedig sérülés miatt nem számíthatott. „Vészbehívóval” került vissza a csapatba Boromisza Gábor, aki ősszel a nagypályás VLS Veszprémet erősítette.

Egy percet sem kellett várni az első nagy helyzetre: Tatai szerzett labdát, majd a kapust is kicselezte, ám a lövését az utolsó pillanatban blokkolta az újvárosi védő. A rivális első lehetőségét a 3. percben jegyezhettük fel, ekkor Fekete lövése kerülte el kevéssel Schmidmajer kapuját.

A folytatásban is kiegyenlített játék zajlott, a mieinknél Fehér, a túloldalon az exveszprémi Németh Péter tüzelt távolról, de mindketten célt tévesztettek.

Az elmúlt hetek eredménytelensége miatt a „B-közép” az első tíz percben csak némán figyelte a találkozót. „Rajtatok a sor!” – állt a molinójukon. Aztán éppen a játékrész felénél szerzett vezetést a Dunaferr: Németh passzát követően Hosszú volt eredményes (0-1).

A folytatásban is a vendégek játszottak veszélyesebben, Varga löketénél csak a kapufa mentette meg a mieinket az újabb góltól. Egy perccel később Boromisza Gábor csúszott be hátulról a veszprémi hatoson belül. A meggondolatlan játékos sárga lapot, a vendég együttes pedig hatméterest kapott. Hosszú állt a játékszer mögé, s bár Schmidmajer érezte a jobb alsó sarkot, nem tudott védeni (0-2).

A veszprémiek mentek előre, próbálkoztak, de hiányzott a játékukból az átütő erő és a pontosság. Jobbára csak Tatai egyéni megoldásai jelentettek veszélyt Rigó kapujára. Kettővel a szünet előtt aztán siker koronázta a gólvágó törekvéseit, aki ezúttal már pontosan célzott (2-1). A játékrész végén akár egyenlíthetett is volna a Veszprém, de a helyzetek kimaradtak.

Egy gyönyörű Boromisza Dániel lövéssel indult a második felvonás, ám Rigó védte a jobb felsőbe tartó löketet. Schmidmajer sem maradt adós a bravúrokkal, kétszer is szükség volt a reflexeire. Varga Csaba másodjára trafálta telibe a kapufát, ezúttal a szerencse is a mieinkkel volt.

A 25. percben is Varga volt a főszereplő, aki Boromisza Gábor után rúgott, amiért azonnal piros lapot kapott. A bakonyiak pedig kihasználták az emberfórt: Apatini lövése még kipattanót Rigóról, Tar viszont nem hibázott közelről (2-2).

A veszprémieket tovább tüzelte az egyenlítés. Boromisza Gábor rögtön vezetést szerezhetett volna, de nem találta el az üres kaput. Egy perccel később aztán jóvátette hibáját, Tatai önzetlen passzát már kíméletlenül bevágta (3-2).

Tatai közel járt az újabb gólhoz: Schmidmajer kidobását emelte kapura, ám az utolsó percben kivágták a labdát az újvárosiak. Gyorsan jött a válasz: Fekete szép mozdulattal, kapásból lőtt a hazai kapuba (3-3).

A veszprémiek egy pillanatig sem csüggedtek, nem is kellett várni az újabb gólra: Bognár pontos beadását Tatai vágta be (4-3). Schmidmajer után Rigó is nagyot védett. Utóbbit Boromisza Gábor lövése találta fejbe.

Az utolsó öt percben vészkapussal támadhatott a Dunaferr, ám a hősiesen védekező vendéglátójukon így sem találtak fogást. A hatalmasat küzdő 1. FCV megérdemelt győzelmet aratott esélyesebb riválisa felett.

Futsal NB I, 9. forduló:
1. FC Veszprém–Dunaferr 4-3 (1-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Czene-Joó (Tamási, Apkó).
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Tar, Boromisza D., Apatini. Csere: Spandler (kapus), Kellner, Fehér, Boromisza G., Ruzicska, Bognár P. Vezetőedző: Madarász János.
Dunaferr: Rigó – Horváth N., Németh, Fekete, Hosszú. Csere: Krokovics (kapus), Schrancz, Barta, Fridrich, Bánfalvi, Pál, Gorjánácz, Varga Cs., Csányi. Játékos-edző:Schrancz Balázs.
Gólszerzők: Tatai (18., 29.), Tar (26.), Boromisza G. (28.), ill. Hosszú (11., 13.), Fekete (29.).
Piros lap: Varga Cs. (25.)

Edzői értékelések

Madarász János: – A Bőny előtti meccset megelőzően szenzációsan edzettek a srácok, majd kiábrándító produkciót nyújtottak. Kicsit „ütöttem” őket, ami után ma kiválóan játszottak. Csak azt nem értem, miért kell „ütnöm” őket ehhez.

Schrancz Balázs: – Remek meccset játszottunk, amiből ezúttal mi kerültünk ki vesztesen. Kettő-nullnál azt kértem, hogy rúgjuk be a harmadikat, s nyomjunk tovább. Nem így alakult, de a futsalban ez benne van.

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

„Amit ígértünk, azt mindig betartottuk!” – VEHIR.HU Futsal Veszprém A magyar bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém telt házas, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot rendezett pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok dísztermében, amely során a klub vezetői, szakmai stábja és a csapatkapitány is hiánytalanul válaszolt a jelenlévők kérdéseire. elolvasom Új vezetőedző, új szemlélet – felkészül a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém a szerb Marko Peric irányításával megkezdte felkészülését a történelmi, Bajnokok Ligája-szerepléssel kiegészített 2025/2026-os idényre. elolvasom Köszöntünk Veszprémben, Marko Peric! A szerb válogatott korábbi csapatkapitánya, aki játékosként hazája mellett Azerbajdzsánban és Grúziában is bajnoki címet ünnepelhetett, valamint Bajnokok Ligája-bronzérmet is szerzett, Marko Peric az új vezetőedzőnk. elolvasom Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom
2017. november 27. 22:35