Nemzetközi futsal torna Veszprémben

Passau, Nyitra, Tarnów, Sepsiszentgyörgy, valamint természetesen Veszprém fiatal játékosai is megmérettetik magukat a már hagyományosnak mondható nemzetközi futsal kupán Veszprémben, október 27-30. között.

Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője elmondta: az eredeti elképzeléseken is túlmutat az az érdeklődés, ami az elmúlt évek alatt a Veszprémben megvalósuló nemzetközi futsal torna iránt megjelent. A nemrég a futsal sportág küldöttének megválasztott szakember hozzátette, az országokat összehozó torna célja továbbra sem változott, a hangsúly a sportág népszerűsítésén, a sportbarátságok és testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésén, valamint a tehetségek felkutatásán van.

A torna körmérkőzéses lebonyolításban történik, a mérkőzésekre az utánpótlás futsal szabályai vonatkoznak, így 4 mezőnyjátékos és egy kapus lehet a játéktéren egy csapatban, a cserejátékosok maximális száma 7 fő, az összecsapásoknak a Vetési Albert Gimnázium csarnoka ad otthont.
A torna valamennyi csapata serleg és oklevéldíjazásban részesül. Az 1-3. helyezett csapatok tagjai érmet kapnak. Különdíjban részesül a torna legjobb kapusa, torna gólkirálya, minden csapat legjobb játékosa, valamint a győztes csapat edzője.

A mérkőzéseken kívül a szervezők színes programokkal, így többek között városnézéssel és állatkerti látogatással is készülnek az idelátogató fiataloknak.

Balassa Gergő

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2017. október 26. 14:55