Kemény erőpróba vár a futsalosokra

A megszokott időponttól eltérően, csütörtökön (18.30) játssza következő hazai mérkőzését az NB I-ben a veszprémi futsalcsapat, melynek ellenfele a jó erőkből álló Nyírgyulaj lesz.

Jól kezdte az első osztályú bajnokságot az 1. FC Veszprém, amely a nyitó fordulóban idegenben verte az Aramist (2-4), majd hazai környezetben gyűrte le az újonc Debrecent (3-1). Az előző körben aztán elvesztette veretlenségét a gárda, méghozzá annak a Haladásnak az otthonában (3-2), amely nemrégiben a címvédő Győrt is két vállra fektette.

– Nagyon bosszús voltam a lefújást követően, hiszen ellenfelünk fikarcnyival sem játszott jobban nálunk. Mindössze egy-egy bosszantó helyezkedési hiba miatt hiúsult meg a pontszerzésünk. A játék képét tekintve azonban kifejezetten elégedetten távoztam. Megmutattuk ugyanis, hogy bármennyire is szűk a keretünk, bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Remélem, hogy rövidesen tovább fejlődik a játékunk, s az ilyen meccseket be tudjuk húzni – bizakodott Madarász János vezetőedző.

Október 26-án (csütörtök, 18.30) a mieinkhez hasonlóan hatpontos Nyírgyulaj érkezik a Március 15. utcai csarnokba. A nyírségiek a Debrecen és a Haladás legyőzésével rajtoltak, legutóbb viszont fejet hajtottak a bajnok otthonában.

– Megnéztem a Nyírgyulaj előző két bajnokiját, s egy jó fizikai állapotban lévő, nagyon kellemetlen stílusú ellenfelet láttam. Senki ne számítson tehát könnyű találkozóra. Csak akkor tudunk nyerni, ha minden játékosom száz százalékot fog nyújtani. Kemény, nyílt sisakos küzdelemet várok, de nekünk ezt az összecsapást hoznunk kell, mert az azt követő két meccsünk – a Berettóújfalu és a Győr otthonában – még nehezebbnek ígérkezik – fogalmazott a bakonyiak trénere.

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

„Amit ígértünk, azt mindig betartottuk!” – VEHIR.HU Futsal Veszprém A magyar bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém telt házas, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot rendezett pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok dísztermében, amely során a klub vezetői, szakmai stábja és a csapatkapitány is hiánytalanul válaszolt a jelenlévők kérdéseire. elolvasom Új vezetőedző, új szemlélet – felkészül a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém a szerb Marko Peric irányításával megkezdte felkészülését a történelmi, Bajnokok Ligája-szerepléssel kiegészített 2025/2026-os idényre. elolvasom Köszöntünk Veszprémben, Marko Peric! A szerb válogatott korábbi csapatkapitánya, aki játékosként hazája mellett Azerbajdzsánban és Grúziában is bajnoki címet ünnepelhetett, valamint Bajnokok Ligája-bronzérmet is szerzett, Marko Peric az új vezetőedzőnk. elolvasom Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom
2017. október 25. 20:20