nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ASF Nyíregyháza
VEHIR VESZPRÉM
2024. október 11.
Utolsó mérkőzés
SG KECSKEMÉT
6
VEHIR VESZPRÉM
4
2024. szeptember 27.

Micsoda izgalmak! Fiataljaival nyert az 1. FCV!

Az öt játékosát nélkülöző 1. Futsal Club Veszprém rendkívül izgalmas, közönségszórakoztató meccsen nyert a Haladás ellen a futsal élvonal hétfői meccsén.

Az utolsó helyen álló, eddigi négy mérkőzését egyaránt elveszítő Haladás ellen zárta a futsal NB I felsőházi rájátszásának első körét a Veszprém. Az ötödik helyen álló Madarász-csapatra így sem várt könnyű találkozó, hiszen Hoffer Levente, Finta Péter, Fehér Krisztián és Füzy Zsoltra sérülés, Boromisza Gábor pedig eltiltás miatt nem állt együttese rendelkezésére.

Nagyobb helyzetek nélkül, közepes iramban zajlott a találkozó első időszaka. Az első említésre méltó lehetőség a vendégek kapuja előtt alakult ki: Gulyás hatméterese után Tatai lőtt kapura, a labda megpattant, amely ugyan érintette a gólvonalat, de át nem haladt rajta. Nem sokkal később Petróczi is vezetéshez jutatta az övéit, ám nem tudott beleérni a kapu felé tartó löketbe.

A szombathelyiek kevés veszélyt jelentettek Schmidmajer kapujára, jobbára a Madarász-csapat akarata érvényesült. A 13. percben ismét Tatai lőtt távolról, ám Sásdi ki tudta ütni az életerős löketet. Öttel a szünet előtt aztán már a kapus sem segített a Vas megyeieken, egy szép szabadrúgás kombináció végén Tatai bombázott a hálóba (1-0).

Kisvártatva meg is duplázhatta volna a fórját a vendéglátó, összegyűlt ugyanis a rivális hat szabálytalansága. A büntetőt Boromisza Dániel vállalta el, aki nem tudta gólra váltani a lehetőséget. A szünet előtt még feljegyezhettünk egy Tatai-kapufát és egy nagy Schmidmajer-védést, a hálók azonban mindkét oldalon érintetlenek maradtak.

Kiválóan kezdte a második felvonást az 1. FCV, Boromisza szép kapáslövéssel növelte a különbséget rögtön az első percben (2-0). A folytatásban is a Veszprém irányította a játékot, de nem jött az újabb gól. Nem úgy a túloldalon: három az egy ellen vezethették a labdát a vendégek, a formás kontra végén a válogatott Öreglaki mattolta Schmidmajert.

Fél óra elteltével ismét Öreglaki villant, aki szabadrúgásból egyenlített (2-2). A bakonyiak egy pillanatra sem vesztették el hitüket, azonnal ellentámadásba lendültek. A fiatalok is hozzátették a magukét, egy percen belül Petróczi és Erdősi is betalált (4-2).

A hajára fordulva öt a négy ellen támadott a Turzó-csapat, ami gyorsan eredményre is vezetett, ezúttal is Öreglaki volt eredményes. Kifejezetten izgalmas, lüktető összecsapást láthatott a publikum, amelyen ismét a mieink tudtak megújulni. Boromisza tizenegy méterről hatalmas „dugót” küldött Sásdinak, a portás pedig nem tudott hárítani (5-3).

A vendégek hatalmas elánnal támadtak a végjátékban. A 39. percben Schmidmajer egy támadáson belül kétszer is nagyot védett, de a harmadik kísérlet már kifogott rajta. Öreglaki ekkor már mesternégyesnél járt. S ezzel még nem értek véget az izgalmak: tíz másodperccel a vége előtt már csak Schmidmajer állt szembe a szombathelyi támadóval, amikor a hálóőr hatalmas bravúrral hárított.

A Veszprém tehát mindhárom pontot otthon tartotta. Egy hét múlva a címvédő, listavezető Győr érkezik a Március 15. utcai sportcsarnokba.

Futsal NB I, rájátszás az 1-6. helyért, 5. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Swietelsky-Haladás VSE 5-4 (1-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Wittner (Tolnay, Csirke).
Veszprém: Schmidmajer­ – Tatai, Tar, Gulyás, Bognár P. Cserék: Sárdi (kapus) Erdősi, Petróczi, Sándor, Püspök, Boromisza D. Vezetőedző: Madarász János.
Szombathely: Sásdi – Horváth P. Gyurcsányi, Németh E., Vidák. Cserék: Gyimesi, Matyi, Bencsik, Hajmási, Öreglaki, Sipos, Halmos, Németh P. Vezetőedző: Turzó József
Gólszerzők: Tatai (16.), Boromisza D. (21., 37.), Petróczi (33.), Erdősi (34.), ill. Öreglaki (25., 30, 36., 39.).

Edzői értékelések

Madarász János: – Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a csapatom mai teljesítményéről. Elképesztő elánnal harcoltak a játékosaim, megmutatták, hogy igazi sportemberek. Biztató a fiataljaink produkciója is. A mérkőzés előtt azt kértem tőlük, hogy ne izguljanak, s hozzák ki magukból a legjobbjukat. A fiúk pedig pontosan így tettek. Jövő héten kezdődik a második kör, mindent el fogunk követni, hogy minél előkelőbb helyen zárjuk az idényt.

Turzó József: – Kiváló mérkőzést játszottunk, amely remek propagandája volt a futsalnak. Sajnálom, hogy három gólt kaptunk pontrúgásokból, hiszen külön készültünk erre. Az utolsó másodpercekben kihagyott helyzetünk miatt szintén hiányérzetem van. Gratulálok a Veszprémnek, s az én játékosaimnak is, hiszen a hibák mellett jól küzdöttek ma.

Balassa Gergő
2017. május 9. 0:06