nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ASF Nyíregyháza
VEHIR VESZPRÉM
2024. október 11.
Utolsó mérkőzés
SG KECSKEMÉT
6
VEHIR VESZPRÉM
4
2024. szeptember 27.

Madarász: A szurkolóinkért is harcolni fogunk!

Szokatlan időpontban, pénteken (18.30) lép pályára az 1. Futsal Club Veszprém, amely az NB I felsőházi rájátszásának második körében az Aramist fogadja a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, a bakonyiak 4-2-es első félidőt követően 9-3-ra kikaptak a címvédő Rába ETO-tól az 1-6. helyért kiírt rájátszás nyitó fordulójában.

– Az első játékrészben nyújtott teljesítményünk megfelelő volt. Az első sorommal kimondottan elégedett voltam, amely felvette a harcot az ellenféllel. Sajnos a többiek nem tudtak felnőni hozzájuk, a második félidőre teljesen szétestünk, így nem tudtunk szoros eredményt elérni. Egy ilyen szintű ellenféllel csak úgy lehet felvenni a versenyt, ha mindenki száz százalékot nyújt – tekintett vissza Madarász János a győriek elleni ütközetre.

A találkozó sajnos nem csak a pályán történtek miatt szolgáltatott híreket, a csarnokot elhagyó veszprémi szurkolókat ugyanis brutális támadás érte.

– Nemcsak a három pontért, a szurkolóinkért is harcolni fogunk az Aramis ellen – fogadkozott az 1. FCV mestere a pénteki (18.30) találkozó előtt. A mieinkre újabb nehéz feladat vár, a budaörsiek ugyanis remek formában érkeznek a királynék városába. Ezt bizonyítja, hogy hétfőn 8-4-re nyertek a Haladás ellen.

– Kiválóan ismerjük az Aramist. Tudjuk, hogy mik az erősségeik, de arra is van tervünk, hogy miként oltsuk ki azokat. A legfontosabb feladatom azonban az, hogy a csapatom minden tagját felhozzam az első sor szintjére. Ha ez megvalósul, meg fogjuk nyerni a mérkőzést. Ez esetben pedig a három pont megszerzésén túl az önbizalmunk is helyreállhatna. A Győr elleni vereség benne volt pakliban, a többi ellenfelünk azonban verhető. Ha ezt mindenki elhiszi, a bajnokság végén medál kerülhet a nyakunkba – húzta alá a szakember.

Balassa Gergő
2017. március 23. 11:08