nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
PTE-PEAC
2024. április 3.
Utolsó mérkőzés
PTE-PEAC
1
1. FC VESZPRÉM
5
2024. március 27.
#együttdobban

Felsőházban a futsalcsapat

Madarász János együttese 5-5-ös döntetlent játszott a Nyírgyulaj vendégeként, így az alapszakasz utolsó körének eredményétől függetlenül bebiztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

A futsal NB I alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a hetedik helyezett Nyírgyulajhoz látogatott az ötödik Veszprém. A mieink számára már döntetlen is elég volt ahhoz, hogy bebiztosítsák helyüket a felsőházi (1-6. helyért zajló) rájátszásban.

Remekül indult az összecsapás a bakonyiak számára, Bognár már a 3. percben előnyhöz juttatta együttesét. Nem sokáig örülhettek azonban az előnynek, a hazaiak négy perccel később egalizáltak. Sőt, öttel a pihenő előtt a vezetést is megszerezték. A játékrészben több gól már nem esett, a felek 2-1-es állásnál mehettek pihenőre.

A második felvonást a nyírségiek kezdték jobban, Nagy Imre villant ismét. A veszprémiek mindent elkövetettek a felzárkózásért. Törekvéseik a 29. minutumban értek góllá, ekkor Tar volt eredményes.

Öttel a szünet előtt – Finta sikeres lövését követően – pedig már egyenlő állást mutatott az eredményjelző (3-3). Igaz, csak pillanatokig, a hazaiak ugyanis két perc alatt újabb két gólt rámoltak be. A Madarász-csapat viszont ekkor sem tört meg, Füzy kettővel a lefújás előtt szépített, Finta pedig a 39. percben egyenlített (5-5).

A már biztos felsőházi résztvevő 1. FCV jövő hétfőn a Ferencváros vendéglátójaként zárja az alapszakaszt.

Futsal NB I, 17. forduló:
Nyírgyulaj KSE–1. Futsal Club Veszprém 5-5 (2-1)
Nyírbátor, vezette: Szabó F., Szűcs.
Nyírgyulaj: Végső – Nagy I., Faragó, Angyalos, Siska. Cserék: Pallai (kapus), Orosz, Czerula, Tóth B., Lovas, Fekete, Szabó Á., Gömze. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Veszprém: Schmidmajer – Tar, Püspök, Finta, Füzy. Cserék: Sárdi (kapus), Hoffer, Petróczi, Tatai, Gulyás, Boromisza D., Bognár. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Orosz (7., 35.), Nagy I. (16., 22.), Siska (37.), ill. Bognár (3.), Tar (29.), Finta (35., 39.), Füzy (38.),

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő
2017. március 8. 10:26