nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
PTE-PEAC
2024. április 3.
Utolsó mérkőzés
PTE-PEAC
1
1. FC VESZPRÉM
5
2024. március 27.
#együttdobban

Negyven perc koncentráció kell

Hétfőn (18.30) az újdonsült kupagyőztes, címvédő, listavezető Győrt fogadja az 1. Futsal Club Veszprém az NB I-ben. Madarász János elárulta, mi vezethet sikerre ellenük.

A Magyar Kupa Veszprémben rendezett négyes döntője (ahol a Győr megvédte címét) és a válogatott programja miatt három hét szünet után folytatódnak a küzdelmek az első osztályú futsalbajnokságban.

– Nagyon jól jött számunka ez az időszak, hiszen az elmúlt fordulókban nem az elképzelésink szerint alakultak az eredményeink. Ez a három hét ideális alkalmat teremtett arra, hogy fizikailag és mentálisan is helyrehozzam a csapatot – számolt be a vehirsport.hu-nak Madarász János, aki hozzátette: az eredményesebb játék érdekében több tudatosságot és kevesebb ösztönös megoldást vár játékosaitól a folytatásban.

– Annak kell történni a pályán, amit én kérek, s nem annak, amit a játékosaim akarnak. A fiúk nagypályáról érkeztek ebbe a sportágba, nincs meg a futsal előképzettségük. Még mindig nagy a lemaradásuk, mindent erőből akarnak megoldani. A jelenlegi játékukban hetven százalék az ösztönös cselekedet és harminc a tudatosság. Az a feladatunk, hogy ezt az arányt megfordítsuk – húzta alá az 1. FCV vezetőedzője.

Hogy mennyiben sikerült előrelépni e tekintetben, azt hétfőn (18.30) a már a biztos alapszakasz győztes Győr ellen mutathatja meg a gárda a Március 15. utcai sportcsarnokban. A 1. FCV hazai pályán már többször meg tudta szorongatni a legjobb magyar együttest. Ősszel pedig a Rába partján is közel járt a bravúrhoz, amikor is másodpercekre volt attól, hogy fennállása során először pontot szerezzen a profi alakulat ellen. Adódik a kérdés: mi kell ahhoz, hogy az ETO végre ponto(ka)t hullajtson a mieink ellen?

– Negyven perc koncentráció – felelte habozás nélkül Madarász. – Egy ilyen szintű rivális ellen nem lehetnek kihagyásaink, mert akkor kivégeznek minket. Láttam a Magyar Kupa meccseiket. Csapatként és egyénileg is nagyon erősek, de vannak gyenge pontjaik is. Folyamatos nyomás alatt tartják az ellenfeleiket, emiatt pedig időnként kinyílnak hátul. A feladtunk, hogy labdaszerzést követően gyorsan a kapujuk elé kerüljünk, s persze az, hogy a lehetőségeinket gólokra váltsuk. Többször bizonyítottuk már, hogy a Győrt is meg lehet szorongatni, s csak nüánszokon múlt, hogy eddig nem szereztünk ellenük pontot. Rendkívül nagy iramú mérkőzésre számítok, mentálisan és fizikálisan is nagy lesz az igénybevétel, ezért a szokottnál sűrűbben fogok cserélni.

Nagy érvágás a bakonyiak számára, hogy eltiltás miatt nem számíthatnak házi gólkirályukra, a válogatott Tatai Józsefre. Fehér Krisztián vállsérülését követően lábadozik, Finta Péter pedig lábujjsérülést szenvedett az egyik edzésen, ők sem lesznek bevethetőek hétfőn.

Balassa Gergő
2017. február 25. 15:28