Plüssállatok költöztek a veszprémi kórházba

A futsalosok kezdeményezése révén több mint ezer plüssfigurával és pénzadománnyal is gazdagodott a Bébimentő alapítvány és a Csolnoky Ferenc kórház.

Az NB I-es veszprémi futsalgárda október 20-i, Haladás elleni rangadójára szervezett jótékonysági gyűjtést. A „Dobj egy Plüssállatot” kezdeményezés sikere meghaladta a várakozásokat, huszonhárom zsáknyi, több mint ezer plüssállat gyűlt össze – tájékoztatott Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője.

A veszprémi szurkolók ajándékát csütörtök reggel a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályán adták át a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány képviselőinek. – Volt bennünk egy kis félsz, hiszen korábban nem szerveztünk hasonló jellegű gyűjtést, de legnagyobb örömünkre óriási lelkesedéssel álltak a jó ügy mellé szurkolóink. A drukkerek érdeme, hogy ilyen sikeres lett a jótékonysági akció, ismét bizonyították, hogy családként képesek segíteni – méltatta a szurkolói közösséget Rajki Tamás.

Az egyesület vezetőedzője, Madarász János a gárda játékosai és a szurkolók által közösen gyűjtött pénzadományt adta át dr. Szabó Évának, a Bébimentő alapítvány elnökének.

A veszprémi kórház főorvosa leszögezte: jó helyre került az adomány, ami abban segíthet, hogy az éppen „szurit” kapó gyerekek hamarabb megvigasztalódjanak. – Azok a nálunk gyógyuló csemeték, akik ittlétük alatt megszeretik a játékokat, akár haza is vihetik azokat, így minden plüssállat új gazdára talál majd – tette hozzá Szabó Éva.

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

AJÁNLATI FELHÍVÁS Az FCV Sportszervező Kft. (székhely: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 3. 1/1, adószáma: 24659471-2-19, képviselője: Rajki Tamás ügyvezető), az MLSZ Sportfejlesztési programjának keretein belül a be/SFP-82016/2024/MLSZ határozat alapján felhívást intéz a Veszprém Erdész. u. 1. sz. alatti Futsal Öltözőépület korszerűsítési munkálatainak és eredményjelző beszerzése ajánlattételére. elolvasom Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. elolvasom Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. elolvasom A Nyíregyháza állította meg a Veszprémet Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-2-es vereséget szenvedett az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti rangadóján. A kék-fehérek több mint fél éve tartó, klubtörténeti győzelmi sorozata (15 diadal) ezzel megszakadt. elolvasom Újabb lépést tett a Veszprém a bajnoki döntő felé! Az éllovas VEHIR.HU Futsal Veszprém megőrizte hibátlan mutatóját az NB I felsőházi rájátszásában: Tatai Józsefék 6-0-ra múlták felül a Haladást, melynek csapatkapitánya, Alasztics Marcell súlyos sérülést szenvedett. elolvasom
2016. december 15. 17:00