Jól sikerült a Nagykáta elleni főpróba

Folyamatosan felőröltük ellenfelünket, aki kontratámadásokkal igyekeztek zavart kelteni a kapunk előtt. A végeredmény így is imponáló 8-2 lett.

„Hagyományunkhoz” hűen (mostanában kapott góllal kezdjük a mérkőzést) a Tolna csapata szerezte meg a vezetést. Mi az „öltözőben maradtunk” és a 11. percig kellett várni a szurkolóknak, hogy hazai gólnak örüljenek. A találat Finta Peti nevéhez fűződik, aki két perc múlva már az FCV-t jutatta vezetéshez. A félidőben nem is változott az állás.
A második játékrészben végre igazi arcát mutatta csapatunk és sorra vezette a szebbnél szebb támadásokat és szereztünk belőlük közönségszórakoztató gólokat. Hatszor köszöntünk be a Tolnának, akik egy szabadrúgásgóllal tudtak válaszolni csak. Találatainkat Szabadfi Peti (2), Hazuga Soma, Finta Peti (2), Bényi Kálmi jegyezte.
Összességében egyértelmű volt a két csapat közötti tudáskülönbség, amit csapatunk egy félidőn át bizonyított. A fiúk minden bizonnyal már a szerdai mérkőzésre készültek fejben.

Szerdán (01.25.) 19.30-kor kezdődik a Nagykáta ellen magyar kupa visszavágó a legjobb 4 közé jutásért.

Csapat: Kasza Viktor – Bényi Kálmán, Weisz Zoltán, Tar Tamás, Szabadfi Péter
Csere: Sárdi Máté, Pálfi Róbert, Korcsmár István, Hazuga Soma, Finta Péter, Vas Ferenc, Jakab László

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve itt olvasható.

16. forduló eredményei

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2012. január 23. 22:43