Hazai siker a testvérvárosok tornáján

Immáron ötödik alkalommal rendezte meg utánpótlás futsaltornáját az 1. Futsal Club Veszprém október utolsó hétvégéjén. A kiváló hangulatú viadal a Veszprém FC USE győzelmével zárult.

A hatcsapatos U12-es viadal résztvevőit ezúttal is Veszprém testvérvárosai delegálták: Sepsiszentgyörgy, Tarnów, Nyitra és a debütáns Tartu futsalosai mellett két veszprémi gárda versengett egymással, számolt be róla a vehirsport.hu.

A hetvenkét fiatal két nap alatt tizenöt mérkőzésen körmérkőzéses rendszerben döntötte el a helyezések sorsát. A helyi futsalcsapat által verbuvált gárda – Finta Péter vezetésével – a negyedik helyig, a Kozma Csaba vezette VFC USE pedig egészen a dobogó legfelső fokáig menetelt. A két hazai gárda derbijét utóbbi nyerte 2-0-ra.

A hibátlan teljesítménnyel tornagyőztes gárda vezetőedzője, Kozma Csaba elmondta, bár a VFC USE-nál a nagypályás játékra készítik fel sportolóikat, évek óta gyakorolják a futsal elemeit, így nem volt szokatlan számukra a terep. – Csodálatosan éreztük magunkat egész hétvégén, a szervezés remek volt. Boldogok vagyunk, hogy a tavalyi ezüst után, miénk lehetett a bajnoki cím – összegezte élményeit Kozma Csaba.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Halmay György, önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevő csapatokat. A Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke kiemelte a torna sportszerű hangulatát, s azt a férfias küzdelmet, amit a fiatalok két napon keresztül produkáltak. Hangsúlyozta: a kupa maximálisan elérte célkitűzéseit, hiszen barátságok szövődtek a résztvevő játékosok, edzők, s csapatvezetők között is.

Egyetlen csapat sem távozott jutalom nélkül. A díjakat az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője, Madarász János, a klub ügyvezetője, Rajki Tamás, valamint Ovádi Péter önkormányzati képviselő adták át.

A torna végeredménye: 1. Veszprém FC USE, 2. Nyitra, 3. Tartu, 4. Veszprém Futsal 5. Tarnów, 6. Sepsiszentgyörgy.

A torna gólkirálya Horváth Máté (Veszprém FC USE), a legjobb kapusa Hardjina Ádám (Nyitra) lett.

Balassa Gergő

További cikkek

Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom Thiago utolsó másodperces bombájával megőriztük veretlenségünket Idegenben szerzett ponttal folytatta menetelését a listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém: Marko Perics együttese 2-2-es döntetlent játszott a Nyírbátor B-KERÉP otthonában a férfi futsal NB I 20. fordulójában, így a címvédő húsz bajnoki után is őrzi veretlenségét. elolvasom
2016. október 31. 22:28