nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Az újonc Bőny csapatához látogatunk

Nehéz meccsel indult az újonc hazaiak első osztályú szereplése, hiszen a Mezei-Vill otthonában kellett helytállnia, ami csak hellyel-közzel sikerült.

Nehéz meccsel indult az újonc hazaiak első osztályú szereplése, hiszen a Mezei-Vill otthonában kellett helytállnia, ami csak hellyel-közzel sikerült. Elég nagy pofonba szaladtak bele, igaz ebben az is szerepet játszott, hogy igen foghíjas csapattal tudtak elutazni Berettóújfaluba. Most az első hazai meccsen, teljes kerettel megmutathatják, hogy sokkal többre képesek, bár ez most sem lesz könnyű, hiszen a bajnokság egyik élcsapatát a Veszprémet fogadják. A vendégek jól kezdték a szezont. Egy igazi rangadóval indítottak az Újváros ellen, ahol megmutatták, hogy idén sokkal többre lehetnek képesek, mint tavaly. Jó meccset játszottak, ahol megvolt az esélyük a győzelemre, de végül pontosztozkodás lett belőle.

A Madarász-legénység az összecsapás esélyese, akik mellett a nagyobb játékerő és a nagyobb rutin is szól, de hazai pályán a bőnyiek megnehezíthetik a dolgukat. Meglepetés lenne, ha elmaradna a vendégsiker, írta a futsal-hungary.

Balassa Gergő

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2016. szeptember 19. 9:14