nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ÚJPEST FC
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
ASF Nyíregyháza
6
VEHIR VESZPRÉM
2
2026. március 16.

A dobogóra lépnénk

Szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatót tartottunk hétfő délután, a Haladás elleni felkészülési meccsen alakulatunk újoncai is bemutatkoztak.

Szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatót tartott hétfő délután az 1. Futsal Club Veszprém. A Haladás elleni felkészülési meccsen az alakulat újoncai is bemutatkoztak.
Három játékos távozott az elmúlt szezonban az NB I ötödik helyén záró veszprémi futsalcsapattól. A legérzékenyebb veszteség a válogatott Németh Péter eligazolása, aki a rivális Dunaújvárosban folytatja pályafutását. A szintén válogatott Vas Ádám a bajnoki címvédő Győrhöz igazol, míg Gunther Zsolt felhagy a futsalozással, s a továbbiakban a nagypályára koncentrál az NB III-as VLS Veszprémnél.

Pótlásukra ketten érkeztek. A huszonnégy esztendős védő, Fehér Krisztán megtiszteltetésnek tartja, hogy a másodosztályból is felfigyelt rá a bakonyi együttes. A Ferencvárostól érkező játékos elmondta, korábban is jól ismerte a bakonyiak játékát, s Madarász János vezetőedzőt is, akivel közös a nevelőedzőjük is. Füzy Zsolt a Vasasból tette át székhelyét a királynék városába. A huszonhét éves játékos NB I-es rutinnal, s válogatott mérkőzésekkel a háta mögött segítené éremhez új egyesületét.

Mindketten a dobogót nevezték meg kitűzött célként a szeptember 12-én rajtoló bajnokságban. Ehhez az kell, hogy a sérülések elkerüljék a gárdát – emelték ki egyetértésben. S abban is közös nevezőn voltak, hogy Veszprémben minden körülmény adott a sikeres munkához.

Madarász János vezetőedző szerint a játékosállomány sikerekre hivatott. A mester kíváncsian várja, miként muzsikálnak csapatként tanítványai. Megjegyezte, hogy a mögöttük lévő szezon a sérülések és eltiltások miatt nem úgy sikerült, ahogy azt tervezték. Az alapcélkitűzés továbbra is változatlan: a gárdának az első hat hely valamelyikét kell elérnie. A rájátszásban pedig „villantani” szeretnének, tette hozzá a tréner, aki az érkezőkről megjegyezte, mindkét spílert jól ismeri, erősítést vár tőlük.

Az 1. FCV ügyvezetőjétől, Rajki Tamástól megtudtuk, az élvonalbeli futsal bajnokság változatlan rendszerben, oda-visszavágós alapszakasz után felső és alsóházi rájátszással zárul. Rajki szerint a mezőny tagjai évről évre közelebb kerülnek egymáshoz, hat gárda is odaférhet a dobogóra, s a Veszprém is erre pályázik. Új „belső szabályzat” is született a klubnál, ami a fegyelmezetlenségek számát hivatott visszaszorítani – húzta alá.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere kiemelte, hogy az egyesület fiatal kora ellenére már bizonyított a legjobbak között, s méltán alakított ki magának szép számú törzsközönséget. A városvezető szerint az futsalosok érettségét az is bizonyítja, hogy egy kevésbé sikeres idényt követően kettőzött motivációval lépnének előre.

Az első forduló időpontja is napvilágra került. Igazi közönségszórakoztató presztízscsatával indul a harc a 2016/17-es idényben: szeptember 12-én (18.30) a Dunaferr látogat a Március 15. utcai sportcsarnokba.

Az eseményt követően a Szombathelyi Haladás ellen vívott felkészülési mérkőzést az 1. FC Veszprém, amely az újonc Fehér, valamint Tatai góljaival 2-1-re nyert.

Balassa Gergő

További cikkek

Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom
2016. augusztus 24. 18:17